A gyümölcsfák lombjának egészségi állapotára a szüret után többnyire nem fordítanak kellő gondot a kertészkedők. Pedig a lombkoronán élő kórokozók rontják a gyümölcsfák kondícióját, majd áttelelnek és tavasszal a járványok elindítói lesznek.

LOMBVÉDELEM SZÜRET UTÁN: Szüret után befejeződik a rügydifferenciálódás, folytatódik a lomb növekedése, a hajtások fásodását, beérését követően a rügypikkelyek is záródnak. Mindezek szükségesek a növények télre való felkészüléséhez, a fagyállóság kialakulásához és a következő évi kívánt virágmennyiség – összességében a bő termés -megalapozásához. Ezt a folyamatsort zavarják vagy gyengítik a fák lombján fellépő különböző betegségek.

LEVÉLFOLTBETEGSÉGEK: Minden gyümölcsfajtának ismert egy vagy több levélfoltbetegsége, amely a levélszövet elhalását okozza, s ezt levélhullás is kísérheti. Habár a foltok viszonylag kicsik, 2-4 milliméter átmérőjűek, gyakran úgy elborítják a leveleket, hogy az asszimiláló felület akár 30-50 százaléka is elpusztul. A kisebb levélfelület miatt a fák kevesebb tápanyagot tudnak előállítani, romlik a kondíciójuk, lassul a hajtások, a rügyek növekedése, a vesszők kevésbé lesznek fagyállók.

A levélfoltbetegségek (például az alma és a körte varasodásása vagy a cseresznye és a meggy blumeriellás és mikroszferellás levélfoltossága) megjelenése akkor várható, ha tartósan vizes a levélfelület. Vagyis esős időjárási periódus után, illetve a délután, este végzett esőztető öntözés következtében, valamint augusztus második felétől, a harmatos éjszakák beköszöntétől őszig. A lehullott foltos levelekről a vízcseppek és a légmozgás segítségével a kórokozó gombák spórai visszajutnak a fa lombjára, és ezzel további fertőzési lánc indul. Éppen ezért, a visszafertőződés megakadályozására a lomb permetezésekor a fa alatt lehullott leveleket is ajánlott kezelni. Számos gombaölőszer hatásos a levélfoltosságbetegség ellen (így a réz- vagy például a penkonazol hatóanyagú készítmények), a megfelelő szer kiválasztásánál  azonban ügyelni kell a kezelendő fafaj növényvédőszerrel szembeni érzékenységére.

LISZTHARMATBETEGSÉGEK: Alma-, körte- és őszibarackfáknál a lisztharmatbetegség tavasztól őszig fertőzik a leveleket, illetve a hajtásokat. A megtámadott levelek elszáradnak, elhalnak. Megfelelő védekezés híján a gomba micéliumai a rügypikkelyek alá húzódnak, áttelelnek, majd tavasszal a fertőzött rügyekből fejlődő lisztharmatos hajtások indítják el a járványt. A lisztharmatgombák ellen a kontakthatású kén, meptildinokap-tartalmú szerek épp úgy hatásosak, mint a levélfoltbetegségekre is ajánlott felszívódó hatású készítmények.

Ápolt őszi lombkorona az alapja a következő évi egészséges lombozatnak.

Forrás: Kerti Hírmondó

Tizenhárom év után exportálhat sertést Románia

Októbertől megszűnik az embargó, tizenhárom év után ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unióba – jelentette be Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter. Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelőzésére, az oltóanyag pedig élő vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényezőt jelent.

Bővebben...

Hat-hét tonna alatt veszteséget hoz a kukorica

A termőterület közel felén elvégzett aratás után Tolna megyében több mint kilenctonnás a kukorica termésátlaga, eddig a szokásosnál magasabb víztartalommal takarítják be a takarmánynövényt. A gyenge árak mellett a Duna alacsony vízállása is hátráltatja az exportot.

Bővebben...

A madárinfluenza és a korlátozások is terjednek

A madárinfluenza megbetegedések miatt tizenöt ország vezetett be a kereskedelmet korlátozó intézkedést a magyar élőbaromfi, baromfihús, és -készítményekkel szemben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján közzétett legfrissebb adatokból.  Az Európai Unión belüli helyre valamennyi korlátozás alá nem vont területről lehet baromfit és -termékeket is kiszállítani.

Bővebben...

Növényvédelmi zárlat alatt a teljes Badacsony-hegy 

A szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség újabb fertőzési gócait azonosította a NÉBIH laboratóriuma a Badacsony-hegyen. Mivel a korábbi években is volt már itt helyi jellegű fertőzés, az idei minták alapján indokolttá vált a fertőzött terület kiterjesztése a teljes szőlőhegyre, ahol ezáltal egységesen kell alkalmazni a jogszabályban előírt védelmi intézkedéseket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Bővebben...