Eredményes a sertés tőkehús általános forgalmi adójának (áfa) év elejei 5 százalékra csökkentése, nőtt a forgalom, az ágazat azonban így is nehezen tud versenyezni az orosz embargó miatt olcsó nyugat-európai importtal – állítja Németh Antal, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke.

A VHT első havi tapasztalatai alapján a múlt év januárjához viszonyítva 15-20 százalékos forgalomnövekedés volt a sertéshúsoknál. A forgalom emelkedése a kereskedők tájékoztatása szerint alapvetően nem befolyásolta a más termékek iránti vásárlói keresletet. Mint emlékezetes a csak a sertésre kiterjedő áfacsökkentést diszkriminatívnak tartó baromfipiaci szakmai szervezetek szerint viszont a szárnyashúsok forgalma visszaesett.

A forgalomnövekedés nemcsak a húsiparnak jelent többlettermelési és értékesítése lehetőséget, hanem az állattartóknak is, így nő az élőállatok iránti igény.

Menczel Lászlóné, a VHT titkára az MTI-nek elmondta, hogy az orosz embargó miatt felhalmozódott és eladhatatlan nyugat-európai készletek most a kedvező értékesítési lehetőség miatt részben Magyarországon kerülhetnek értékesítésre. Az utóbbi napokban különösen Spanyolországból érkezett irreálisan alacsony áron tőkehús a magyar piacra. Ezért az áfa csökkentésének kedvező hatását a magyar állattartók csak részben tudják kihasználni.

Szerinte hiába tudja a fogyasztó, hogy olcsó húsnak híg a leve, van igény ezekre a sertéshús féleségekre. Ez a jelenség több esetben átmeneti, de az ismert túltermelési helyzet nehézségei miatt akár hosszabb ideig is fennállhat – mondta. Úgy vélte, ezért a magyar sertéságazat védelmében különösen fontos a vásárlók tájékoztatása, a tudatosság erősítése, hogy a belföldi származású sertéshús az, ami biztosan nyomon követhető és garantáltan biztonsággal fogyasztható. Az áfa csökkentésének hatására a fogyasztói árak 15-20 százalékkal estek a sertés tőkehúsok esetében.

Tizenhárom év után exportálhat sertést Románia

Októbertől megszűnik az embargó, tizenhárom év után ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unióba – jelentette be Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter. Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelőzésére, az oltóanyag pedig élő vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényezőt jelent.

Bővebben...

Hat-hét tonna alatt veszteséget hoz a kukorica

A termőterület közel felén elvégzett aratás után Tolna megyében több mint kilenctonnás a kukorica termésátlaga, eddig a szokásosnál magasabb víztartalommal takarítják be a takarmánynövényt. A gyenge árak mellett a Duna alacsony vízállása is hátráltatja az exportot.

Bővebben...

A madárinfluenza és a korlátozások is terjednek

A madárinfluenza megbetegedések miatt tizenöt ország vezetett be a kereskedelmet korlátozó intézkedést a magyar élőbaromfi, baromfihús, és -készítményekkel szemben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján közzétett legfrissebb adatokból.  Az Európai Unión belüli helyre valamennyi korlátozás alá nem vont területről lehet baromfit és -termékeket is kiszállítani.

Bővebben...

Növényvédelmi zárlat alatt a teljes Badacsony-hegy 

A szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség újabb fertőzési gócait azonosította a NÉBIH laboratóriuma a Badacsony-hegyen. Mivel a korábbi években is volt már itt helyi jellegű fertőzés, az idei minták alapján indokolttá vált a fertőzött terület kiterjesztése a teljes szőlőhegyre, ahol ezáltal egységesen kell alkalmazni a jogszabályban előírt védelmi intézkedéseket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Bővebben...