Az Európai Bizottság adatai szerint a közösség 14,4 százalékkal több élő szarvasmarhát és marhahúst értékesített a nemzetközi piacon 2016 első két hónapjában, mint egy évvel korábban. Eközben Magyarországon – igaz csupán egy hónapra, januárra és az élőmarhára vonatkoztatva – a 4 százalékkal csökkent a kivitel a tavaly januárihoz képest.

Az EU által Törökországba szállított marhahús és élőmarha-mennyiség 113 százalékkal nőtt, ugyanakkor Hongkongba 18 százalékkal, Libanonba pedig 16 százalékkal esett a kivitel.

Az unió élőmarha- és marhahúsimportja 4,3 százalékkal nőtt 2016. január–februárban a 2015 hasonló idő-szakában beszállított mennyiséghez képest. A behozatal 45 százaléka Brazíliából, 16 százaléka Uruguayból, 12 százaléka pedig Argentínából származott. Brazíliá-ból 5 százalékkal, Uruguayból 12 százalékkal több marhahús érkezett a megfigyelt periódusban, míg Argentí-nából 6 százalékkal csökkent a marhahúsimport.

Az Európai Unióban a fiatal bika „R3” kereskedelmi osztály vágóhídi belépési ára 3,74 euró/kilogramm hasított hideg súly volt 2016 márciusában, több mint 2 százalékkal mérséklődött az egy évvel korábbihoz képest. A tehén „O3” ára 7 százalékkal, az üsző „R3” ára pedig 4 százalékkal csökkent a megfigyelt időszakban.

Az Európai Bizottság rövid távú előrejelzése szerint az unió marhahústermelése 7,9 millió tonna lehet 2016-ban, 2 százalékkal emelkedhet az előző évi mennyiséghez képest. A projekció alapján a marhahús kibocsátása 2017-ben nem változik számottevően. Az Európai Unió 217 ezer tonna (+5 százalék) marhahúst exportálhat az idén és 208 ezer tonnát 2017-ben. A marhahús importja 304 ezer tonna (+1,5 százalék) körül várható 2016-ban és 318 ezer tonnára (+4,5 százalék) emelkedhet 2017-ben. A közösség egy főre jutó marhahúsfogyasztása 10,9 kilogramm lehet az idén és hasonlóan alakulhat 2017-ben is.

Magyarországról a legtöbb szarvasmarhát a korábbi legnagyobb piacunkra, Törökországba szállítottuk, ahova csaknem a négyszeresére emelkedett a kivitel. A Lengyelországba szállított mennyiség a háromszorosára nőtt, Ausztriába pedig 12 százalékkal több szarvasmarha került. Magyarország élőmarha-importja 10 százalékkal emelkedett 2016 januárjában a 2015. januárban beszállított mennyiséghez képest. Az élő szarvasmarha csaknem fele Németországból, Hollandiából és Romániából származott. Magyarország marhahúsexportjának mennyisége 4 százalékkal, értéke 20 százalékkal emelkedett a vizsgált időszakban. A marhahúsimport volumene 10 százalékkal, értéke 1 százalékkal csökkent. Magyarország nettó exportőr volt élő szarvasmarhából és marhahúsból a megfigyelt periódusban.

Magyarországon a fiatal bika termelői ára 1 százalékkal, 759 forint/kilogramm hasított meleg súlyra emelkedett 2016 márciusában az előző év azonos hónapjának átlagárához viszonyítva. A vágótehén ára 5 százalékkal, a vágóüszőé pedig 6 százalékkal csökkent ugyanekkor. A KSH adatai szerint a marharostélyos fogyasztói ára 2 százalékkal emelkedett 2016 márciusában az egy évvel korábbihoz képest – áll az Agrárgazdasági Kutató Intézet jelentésében.

Tizenhárom év után exportálhat sertést Románia

Októbertől megszűnik az embargó, tizenhárom év után ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unióba – jelentette be Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter. Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelőzésére, az oltóanyag pedig élő vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényezőt jelent.

Bővebben...

Hat-hét tonna alatt veszteséget hoz a kukorica

A termőterület közel felén elvégzett aratás után Tolna megyében több mint kilenctonnás a kukorica termésátlaga, eddig a szokásosnál magasabb víztartalommal takarítják be a takarmánynövényt. A gyenge árak mellett a Duna alacsony vízállása is hátráltatja az exportot.

Bővebben...

A madárinfluenza és a korlátozások is terjednek

A madárinfluenza megbetegedések miatt tizenöt ország vezetett be a kereskedelmet korlátozó intézkedést a magyar élőbaromfi, baromfihús, és -készítményekkel szemben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján közzétett legfrissebb adatokból.  Az Európai Unión belüli helyre valamennyi korlátozás alá nem vont területről lehet baromfit és -termékeket is kiszállítani.

Bővebben...

Növényvédelmi zárlat alatt a teljes Badacsony-hegy 

A szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség újabb fertőzési gócait azonosította a NÉBIH laboratóriuma a Badacsony-hegyen. Mivel a korábbi években is volt már itt helyi jellegű fertőzés, az idei minták alapján indokolttá vált a fertőzött terület kiterjesztése a teljes szőlőhegyre, ahol ezáltal egységesen kell alkalmazni a jogszabályban előírt védelmi intézkedéseket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Bővebben...