A hazai termelésből származó vágósertés termelői ára (hasított meleg súlyra) kilónként 435 forint volt az év 35. hetében, szemben az egy évvel azelőtt mért 512,7 forinttal – közölte nak.hu az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) adatait. Ez egy év alatt 15 százalékos árcsökkenés, ugyanakkor nem jelent változást az előző heti adathoz képest.

Darabonként 30 eurócenttel, 25,6 euróra csökkent a malacok ára Magyarországon, és ebben a termékkörben az egy hét alatti árcsökkenés is mérhető volt: 1,1 százalékpontos. A malacár a tavalyi 35. heten mért érték 70 százalékára csökkent, ami nagyobb visszaesés, mint a 76,9 százalékon álló EU-átlag.

Ezzel szemben a fiatal bika termelői ára a 35. héten kilónként 769 forint volt hasított meleg súlyra, azaz 1,7 százalékkal emelkedett egy év alatt. A vágóüsző ára egy év alatt 1,9 százalékkal, 554 forintra nőtt, míg a vágótehén ára 523 forint volt, vagyis nem változott számottevően a vizsgált időszakban.

Tizenhárom év után exportálhat sertést Románia

Októbertől megszűnik az embargó, tizenhárom év után ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unióba – jelentette be Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter. Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelőzésére, az oltóanyag pedig élő vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényezőt jelent.

Bővebben...

Hat-hét tonna alatt veszteséget hoz a kukorica

A termőterület közel felén elvégzett aratás után Tolna megyében több mint kilenctonnás a kukorica termésátlaga, eddig a szokásosnál magasabb víztartalommal takarítják be a takarmánynövényt. A gyenge árak mellett a Duna alacsony vízállása is hátráltatja az exportot.

Bővebben...

A madárinfluenza és a korlátozások is terjednek

A madárinfluenza megbetegedések miatt tizenöt ország vezetett be a kereskedelmet korlátozó intézkedést a magyar élőbaromfi, baromfihús, és -készítményekkel szemben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján közzétett legfrissebb adatokból.  Az Európai Unión belüli helyre valamennyi korlátozás alá nem vont területről lehet baromfit és -termékeket is kiszállítani.

Bővebben...

Növényvédelmi zárlat alatt a teljes Badacsony-hegy 

A szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség újabb fertőzési gócait azonosította a NÉBIH laboratóriuma a Badacsony-hegyen. Mivel a korábbi években is volt már itt helyi jellegű fertőzés, az idei minták alapján indokolttá vált a fertőzött terület kiterjesztése a teljes szőlőhegyre, ahol ezáltal egységesen kell alkalmazni a jogszabályban előírt védelmi intézkedéseket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Bővebben...