Oroszország ideiglenesen megtiltotta a 70 foknál alacsonyabb hőmérsékleten hőkezelt baromfihús és baromfitermékek importját Magyarország egész területéről. Az intézkedést a Békés megyében megjelent madárinfluenzával indokolta az orosz állategészségügyi és növényvédelmi szövetségi szolgálat, a Roszszelhoznadzor. 

A szerdától érvényes importtilalom a szárnyas etetésre használt takarmányokra és takarmány-kiegészítőkre, valamint a szárnyasok neveléséhez és feldolgozásához szükséges eszközökre is vonatkozik. A korlátozás ugyanakkor nem vonatkozik a növényi eredetű takarmányokra és takarmány-kiegészítőkre.

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) emlékeztetett arra, hogy az Orosz Föderáció által érvényesített a múlt évben az augusztus 6-ai 560. számú elnöki határozatban elrendelt embargó, amely az Európai Unióból származó termékeket sújtja, kiterjed a friss baromfihús és húskészítmények túlnyomó többségére is.

 Az orosz korlátozó intézkedés néhány ezer tonna magyar baromfiterméket érinthet – közölte Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács (BTT) elnökigazgatója az MTI érdeklődésére. Hozzátette: főként vízi szárnyasokról – kacsáról, libáról – és pulykáról lehet szó, ami a Gallicoop cégcsoport és a Hungerit Zrt. termékeire vonatkozhat.

A madárinfluenza vírus jelenlétét február végén mutatta ki egy Békés megyei baromfitelepen a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) állategészségügyi diagnosztikai igazgatósága. A laboratóriumi vizsgálatok megerősítették a madárinfluenza jelenlétét.

Európa számos országában (például Nagy-Britanniában, Hollandiában, Bulgáriában) jelenlévő betegség H5N8 szerotípusa Németországban jelent meg először tavaly novemberben. Azt, hogy a fertőzés emberre is átterjedt volna, eddig még nem tapasztalták.

Válaszul az ukrán válság miatt kivetett nyugati büntetőintézkedésekre Oroszország augusztus 7-ével megtiltotta számos élelmiszer importját az Európai Unió országaiból. Emellett Oroszország 2014 óta tiltja az élősertés és feldolgozott termékeik importját az Európai Unióból az afrikai sertéspestis miatt is.

Tizenhárom év után exportálhat sertést Románia

Októbertől megszűnik az embargó, tizenhárom év után ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unióba – jelentette be Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter. Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelőzésére, az oltóanyag pedig élő vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényezőt jelent.

Bővebben...

Hat-hét tonna alatt veszteséget hoz a kukorica

A termőterület közel felén elvégzett aratás után Tolna megyében több mint kilenctonnás a kukorica termésátlaga, eddig a szokásosnál magasabb víztartalommal takarítják be a takarmánynövényt. A gyenge árak mellett a Duna alacsony vízállása is hátráltatja az exportot.

Bővebben...

A madárinfluenza és a korlátozások is terjednek

A madárinfluenza megbetegedések miatt tizenöt ország vezetett be a kereskedelmet korlátozó intézkedést a magyar élőbaromfi, baromfihús, és -készítményekkel szemben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján közzétett legfrissebb adatokból.  Az Európai Unión belüli helyre valamennyi korlátozás alá nem vont területről lehet baromfit és -termékeket is kiszállítani.

Bővebben...

Növényvédelmi zárlat alatt a teljes Badacsony-hegy 

A szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség újabb fertőzési gócait azonosította a NÉBIH laboratóriuma a Badacsony-hegyen. Mivel a korábbi években is volt már itt helyi jellegű fertőzés, az idei minták alapján indokolttá vált a fertőzött terület kiterjesztése a teljes szőlőhegyre, ahol ezáltal egységesen kell alkalmazni a jogszabályban előírt védelmi intézkedéseket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Bővebben...