Negatívan érinti az európai össztermést az elmúlt évtized legkisebb francia búzatermése, főként a tavalyi rekordhoz képest, ám a tartós esőzések a minőséget is hátrányosan érintik – állítják a szakértők. Az EU elmúlt évi 151 millió tonnás búzatermése idén csak álom, annak ellenére is, hogy Románia és Bulgária nem panaszkodhat – írja összefoglalójában a Reuters.

Főként a nyugati országokat érinti a terméscsökkenés, ugyanakkor Franciaországban, ami az EU legnagyobb búzatermelője és -exportőre a helyzet tovább romlott a júniusi prognózis óta – mondta Pierre Begoc, az Agritel elemzője, hozzátéve, hogy legfeljebb 28-30 millió tonnát takaríthatnak be a francia gazdák, ami a legkisebb mennyiség 2003 óta, és 25 százalékkal kevesebb a tavalyi rekordnál.

Különösen Észak-Franciaországban rossz a helyzet az ismétlődő esők miatt, ezért az ODA Groupe előrejelzését 2,2 millió tonnával 28,200 millió tonnára csökkentette. Németországban az őszi búza hozama 10-20 százalékkal maradhat el az elmúlt évitől, bár augusztus elején még csak a termés egyharmadát aratták le, mert a visszatérő esők miatt sokszor kellett megszakítani a betakarítást – tudósított a német gazdaszövetség.

Akárcsak Németországban, az eső a minőséggel kapcsolatos aggodalmakat erősíti Lengyelországban is, ahol a tavalyinál tizedével kevesebb, mintegy 10,7 millió tonna betakarítását jelzik előre. Nagy-Britanniában pedig a 2015-ös 16,4 millió tonnával szemben csupán 14,5 és 14,7 millió tonna közé várja a termést a CRM AgriCommodities – írja a Syngenta blogja.

Tizenhárom év után exportálhat sertést Románia

Októbertől megszűnik az embargó, tizenhárom év után ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unióba – jelentette be Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter. Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelőzésére, az oltóanyag pedig élő vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényezőt jelent.

Bővebben...

Hat-hét tonna alatt veszteséget hoz a kukorica

A termőterület közel felén elvégzett aratás után Tolna megyében több mint kilenctonnás a kukorica termésátlaga, eddig a szokásosnál magasabb víztartalommal takarítják be a takarmánynövényt. A gyenge árak mellett a Duna alacsony vízállása is hátráltatja az exportot.

Bővebben...

A madárinfluenza és a korlátozások is terjednek

A madárinfluenza megbetegedések miatt tizenöt ország vezetett be a kereskedelmet korlátozó intézkedést a magyar élőbaromfi, baromfihús, és -készítményekkel szemben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján közzétett legfrissebb adatokból.  Az Európai Unión belüli helyre valamennyi korlátozás alá nem vont területről lehet baromfit és -termékeket is kiszállítani.

Bővebben...

Növényvédelmi zárlat alatt a teljes Badacsony-hegy 

A szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség újabb fertőzési gócait azonosította a NÉBIH laboratóriuma a Badacsony-hegyen. Mivel a korábbi években is volt már itt helyi jellegű fertőzés, az idei minták alapján indokolttá vált a fertőzött terület kiterjesztése a teljes szőlőhegyre, ahol ezáltal egységesen kell alkalmazni a jogszabályban előírt védelmi intézkedéseket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Bővebben...