Tonnánként nettó 93500 forintban hirdette meg idén az őszi kalászos vetőmagokra vonatkozó tájékoztató jellegű árat a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. Ez az elmúlt két évi piaci árhoz képest csak minimális növekedést jelent. A terméktanács információi szerint elegendő mennyiségű, jó minőségű őszi búza vetőmag áll a gazdálkodók rendelkezésére.

Az őszi kalászos vetőmagra vonatkozó nettó 93500 forintos tájékoztató árat a korábbi évekhez hasonlóan széleskörű egyeztetést követően számszerűsítették, mint várható piaci árat. A tájékoztató ár zsákban, csávázottan fémzárolva, az eladó telephelyén gépkocsira rakva értendő. Takács Géza, terméktanács elnöke hangsúlyozta: ez az ár nem fix és nem kötött, illetve nem ajánlott ár, a vetőmag konkrét szerződéses összegét a felek maguk határozzák meg. A tájékoztató árat azért hirdetik meg, hogy az előállítók és a gazdálkodók is képet kapjanak a várható piaci lehetőségeikről.

A szezon végén egyébként a szövetség összegyűjti az értékesítési adatokat, így már pontos képet kapni a piaci árak alakulásáról. Az elmúlt években hullámzott az őszi búza vetőmag ára: 2007-ben 82 ezer, 2009-ben 62 ezer, 2012-ben 115 ezer forintot adtak egy tonnáért. Az elmúlt két évben egy tonna fémzárolt őszi búza végfelhasználói átlagára 91 ezer forint körül alakult.

Az őszi búza szaporító terület a jelenlegi becslések szerint kismértékben csökkent a tavalyihoz képest, így elképzelhető, hogy a rekord alacsony 2010-es szintet sem éri el. A tavalyi évvel összevetésben viszont a kártevő és fertőzés okozta veszteségek mérséklődése miatt jó termésmennyiségek és megfelelő minőség várható.

Az őszi árpa vetőmag előállító terület nagysága az előző évhez képest jelentősen növekedett, a tritikálé-szaporítások nagysága viszont kismértékben csökkent. A rendelkezésre álló készletek őszi búza esetén 32-34, őszi árpánál 36-38, a tritikáénál 26-28 százalékos felújításokat tesznek lehetővé.

„A jelenlegi becslések szerint közel 90 ezer tonna fémzárolt őszi búza vetőmag várható, ami növekedést jelent a 2014-es évhez képest, és változatlan keresleti szint mellett elegendő lesz a zavartalan vetőmagellátáshoz” – mondta Takács Géza. Szerinte az őszi árpa vetőmag termésmennyisége is biztonsággal elegendő lesz a piaci igények kielégítésére, tritikálénál kereslet növekedése esetén enyhe hiányhelyzet kialakulásával lehet számolni.

A tagoktól kapott információk alapján az őszi kalászosok vetőmagjaiból nincsenek jelentős ókészletek, de az idei termésnél nem jelentkeztek figyelemre méltó minőségi problémák. A malmi- és a takarmány búza árak a jelenlegi tendenciát követve várhatóan egyre inkább elválnak egymástól. A vetőmag árát befolyásoló malmi búza ára és az inputanyagok – mint a göngyöleg, vagy a csávázószer – költségoldali növekedése, illetve a csökkenő szaporító terület a vetőmag árának enyhe növekedését vonhatja maga után.

 

Tizenhárom év után exportálhat sertést Románia

Októbertől megszűnik az embargó, tizenhárom év után ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unióba – jelentette be Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter. Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelőzésére, az oltóanyag pedig élő vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényezőt jelent.

Bővebben...

Hat-hét tonna alatt veszteséget hoz a kukorica

A termőterület közel felén elvégzett aratás után Tolna megyében több mint kilenctonnás a kukorica termésátlaga, eddig a szokásosnál magasabb víztartalommal takarítják be a takarmánynövényt. A gyenge árak mellett a Duna alacsony vízállása is hátráltatja az exportot.

Bővebben...

A madárinfluenza és a korlátozások is terjednek

A madárinfluenza megbetegedések miatt tizenöt ország vezetett be a kereskedelmet korlátozó intézkedést a magyar élőbaromfi, baromfihús, és -készítményekkel szemben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján közzétett legfrissebb adatokból.  Az Európai Unión belüli helyre valamennyi korlátozás alá nem vont területről lehet baromfit és -termékeket is kiszállítani.

Bővebben...

Növényvédelmi zárlat alatt a teljes Badacsony-hegy 

A szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség újabb fertőzési gócait azonosította a NÉBIH laboratóriuma a Badacsony-hegyen. Mivel a korábbi években is volt már itt helyi jellegű fertőzés, az idei minták alapján indokolttá vált a fertőzött terület kiterjesztése a teljes szőlőhegyre, ahol ezáltal egységesen kell alkalmazni a jogszabályban előírt védelmi intézkedéseket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Bővebben...