A búza ára követte a nemzetközi trendet október közepén, és 2 százalékkal csökkent az előző hetihez képest. Ugyanakkor a kukorica ára a chicagói és a párizsi tőzsdeárakkal ellentétesen mozogva némileg erősödött – közölte jelentésében az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI).  

A búza fronthavi jegyzése 180 dollár/tonnára ereszkedett a chicagói árutőzsdén  október 16-án. Ezzel egy időben a párizsi árutőzsdén 175–180 euró/tonna között hullámzott a termény decemberi elszámolóára.

Magyarországon a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) árupiaci szekciójában a malmi búza jegyzése 48 ezer forint/tonna, a takarmánybúzáé 45 ezer forint/tonna körül stagnált az év végi szállítási határidőkre vonatkozóan ugyanekkor. Az AKI adatai szerint az étkezési búza áfa és szállítási költség nélküli termelői ára az egy évvel korábbinál 3 százalékkal, az előző hetinél 2 százalékkal volt alacsonyabb október elején, 46,7 ezer forint/tonnáért cserélt gazdát. Eközben a takarmányminőségű terményért az előző hetihez hasonlóan, tonnánként 43,5 ezer forintot fizettek a vásárlók. Ez az árszint 2 százalékkal múlta felül az előző év azonos időszakának átlagárát.

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) tájékoztatása szerint a 986 ezer hektárra előirányzott terület 28 százalékán végeztek a gazdák a búza vetésével 2015. október 19-éig.

A búza trendjéhez igazodott a kukorica legközelebbi lejáratra szóló jegyzése a chicagói árutőzsdén, amely 150 dollár/tonna alá ereszkedett október közepére. A párizsi árutőzsdén egészen 161 euró/tonnáig gyengült a termény fronthavi kurzusa.

A nemzetközitől eltérően, a Budapesti Értéktőzsdén tovább erősödött a takarmánykukorica novemberi elszámolóára, megközelítette a 47 ezer forint/tonna szintet 2015. október 16-án. Az AKI adatai szerint a fizikai piacon a szeptember végihez hasonló, azonban az egy évvel korábbinál 2 százalékkal magasabb termelői áron, tonnánként 43 ezer forintért értékesítették terményüket a gazdák október elején. Az FM adatai szerint 6 millió tonna kukoricatermésre van kilátás az idén. Az 1,14 millió hektár termőterület 46 százalékáról 3 millió tonna kukorica került a tárolókba 2015. október 19-éig.

Tizenhárom év után exportálhat sertést Románia

Októbertől megszűnik az embargó, tizenhárom év után ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unióba – jelentette be Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter. Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelőzésére, az oltóanyag pedig élő vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényezőt jelent.

Bővebben...

Hat-hét tonna alatt veszteséget hoz a kukorica

A termőterület közel felén elvégzett aratás után Tolna megyében több mint kilenctonnás a kukorica termésátlaga, eddig a szokásosnál magasabb víztartalommal takarítják be a takarmánynövényt. A gyenge árak mellett a Duna alacsony vízállása is hátráltatja az exportot.

Bővebben...

A madárinfluenza és a korlátozások is terjednek

A madárinfluenza megbetegedések miatt tizenöt ország vezetett be a kereskedelmet korlátozó intézkedést a magyar élőbaromfi, baromfihús, és -készítményekkel szemben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján közzétett legfrissebb adatokból.  Az Európai Unión belüli helyre valamennyi korlátozás alá nem vont területről lehet baromfit és -termékeket is kiszállítani.

Bővebben...

Növényvédelmi zárlat alatt a teljes Badacsony-hegy 

A szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség újabb fertőzési gócait azonosította a NÉBIH laboratóriuma a Badacsony-hegyen. Mivel a korábbi években is volt már itt helyi jellegű fertőzés, az idei minták alapján indokolttá vált a fertőzött terület kiterjesztése a teljes szőlőhegyre, ahol ezáltal egységesen kell alkalmazni a jogszabályban előírt védelmi intézkedéseket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Bővebben...