Összesen 3316 létesítményt és több mint 10 ezer terméket vizsgáltak a szezonális ellenőrzések során, hiányosságokat főként a higiéniai feltételek biztosításával, a dolgozók egészségügyi alkalmasságával és képzettségével, valamint a termékek nyomon követhetőségével és minőségével kapcsolatban tártak fel – számolt be az élelmiszerlánc-ellenőrzések eddigi tapasztalatairól Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára.

Az egész országra kiterjedő komplex ellenőrzés során a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) és a kormányhivatalok munkatársai közösen keresik fel egyebek mellett a szezonálisan üzemelő, illetve az idegenforgalmi szempontból forgalmas helyeken található fagylaltozókat, cukrászdákat, éttermeket és kereskedelmi létesítményeket, kiemelt figyelmet fordítanak az utcai vendéglátásra is.

A nyári szezonális ellenőrzésen a szakemberek vizsgálták a fagylaltokat, a fűszerezett, pácolt előkészített húsokat, a sült halakat, és a gyümölcsök közül főként a görögdinnyét. Az államtitkár beszámolója szerint a nemzetközi szakmai szervezetek felhívására az ellenőrzött termékek körét kiterjesztették a tojásra, a külföldi UHT tejekre és a vásárokon kapható konyhai kerámia termékekre is.

Zsigó Róbert közölte: a 10 721 vizsgált tételnek kevesebb mint a 3 százalékánál merült fel probléma.  A szakemberek három fűszerezett, pácolt előkészített húsban kimutatták a szalmonellát, a sült halak vizsgálatánál pedig egy esetben kiderült, hogy a sült fogasként árult termék nem fogasból, hanem másfajta halból készült.

A külföldi UHT-tejek esetében ismét találtak olyat, amelyben a megengedettnél alacsonyabb volt a zsírtartalom. A konyhai kerámia edények vizsgálatáról pedig elmondta, hogy eddig 6 minta ellenőrzése fejeződött be a 16-ból, és azok közül egynél határérték feletti ólomkioldódást találtak.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a vendéglátóhelyeken vett 141 fagylaltmintából 13 mikrobiológiai szempontból nem volt megfelelő. A 86 gyümölcsből készült színes fagylaltok közül hétben a szakemberek a jelenlegi szabályok szerint nem engedélyezett színezéket találtak.

A laboratóriumi vizsgálatokon megbukott termékeknél minden esetben elkezdődött a hatósági intézkedés. A nyári szezonális élelmiszer-ellenőrzés augusztus 31-ig tart.

Tizenhárom év után exportálhat sertést Románia

Októbertől megszűnik az embargó, tizenhárom év után ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unióba – jelentette be Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter. Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelőzésére, az oltóanyag pedig élő vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényezőt jelent.

Bővebben...

Hat-hét tonna alatt veszteséget hoz a kukorica

A termőterület közel felén elvégzett aratás után Tolna megyében több mint kilenctonnás a kukorica termésátlaga, eddig a szokásosnál magasabb víztartalommal takarítják be a takarmánynövényt. A gyenge árak mellett a Duna alacsony vízállása is hátráltatja az exportot.

Bővebben...

A madárinfluenza és a korlátozások is terjednek

A madárinfluenza megbetegedések miatt tizenöt ország vezetett be a kereskedelmet korlátozó intézkedést a magyar élőbaromfi, baromfihús, és -készítményekkel szemben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján közzétett legfrissebb adatokból.  Az Európai Unión belüli helyre valamennyi korlátozás alá nem vont területről lehet baromfit és -termékeket is kiszállítani.

Bővebben...

Növényvédelmi zárlat alatt a teljes Badacsony-hegy 

A szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség újabb fertőzési gócait azonosította a NÉBIH laboratóriuma a Badacsony-hegyen. Mivel a korábbi években is volt már itt helyi jellegű fertőzés, az idei minták alapján indokolttá vált a fertőzött terület kiterjesztése a teljes szőlőhegyre, ahol ezáltal egységesen kell alkalmazni a jogszabályban előírt védelmi intézkedéseket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Bővebben...