Több, Magyarországon forgalmazott, hamisnak minősült méz vizsgálati eredményeit küldte el az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak (NÉBIH), ezek alapján reményeik szerint hamarosan lépéseket tehet a hivatal a hamisított kínai mézet tartalmazó termékek ellen – közölte Cserényi Péter, az OMME elnökhelyettese.

Az OMME a Méhészeti Nemzeti Program keretében évente több száz mézmintát ellenőriztet laboratóriumi vizsgálatokkal. Az egyik brémai mézlaboratórium a Magyarországról származott európai uniós és nem uniós mézkeverék közül öt mintában mutatta ki a hamis kínai mézet, a vizsgált termékek 40 százaléka pedig ipari méznek minősült - mondta Cserényi Péter. Az egyesület nagy reményeket fűz ahhoz, hogy egy nantes-i laboratórium akkreditáltatta mézre a mágneses magrezonancia vizsgálatot (NMR), amely egyszerre több mint 30 összetevő vizsgálatát teszi lehetővé. Az adatokat összehasonlítják a begyűjtött mézmintákkal (autentikus referencia adatbázis), ez alapján választják ki a hamis mézeket.

Az OMME már több magyarországi mézmintát is küldött Nantes-ba, a vizsgálat eredményeire még várni kell – idézte Cserényit az MTI. Ugyanakkor a brémai laboratóriumban is folyamatban van az új módszer akkreditálása, és vállalták, hogy még az akkreditálási folyamat befejezése előtt elvégzik az NMR vizsgálatot a már náluk lévő mintákon. Az OMME elnökhelyettese szerint az új módszer az egész unióban megoldhatja a hamisított méz okozta problémát, mert olcsó pontos és gyors vizsgálatot tesz lehetővé, amellyel a hatóságok fellépése is hatékonyabb lehet.

Magyar, horvát, román, szlovák, francia, görög és német méhészek október 30-án tartottak tüntetést Brüsszelben, amelyen a Kínából az Európai Unióba irányuló mézimport szabályozásának szigorítását követelték. A mézvizsgálati eredményekről közben vita tört ki a legnagyobb hazai mézüzem tulajdonosa, Takács Ferenc, és a Debreceni Egyetem között.

Tizenhárom év után exportálhat sertést Románia

Októbertől megszűnik az embargó, tizenhárom év után ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unióba – jelentette be Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter. Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelőzésére, az oltóanyag pedig élő vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényezőt jelent.

Bővebben...

Hat-hét tonna alatt veszteséget hoz a kukorica

A termőterület közel felén elvégzett aratás után Tolna megyében több mint kilenctonnás a kukorica termésátlaga, eddig a szokásosnál magasabb víztartalommal takarítják be a takarmánynövényt. A gyenge árak mellett a Duna alacsony vízállása is hátráltatja az exportot.

Bővebben...

A madárinfluenza és a korlátozások is terjednek

A madárinfluenza megbetegedések miatt tizenöt ország vezetett be a kereskedelmet korlátozó intézkedést a magyar élőbaromfi, baromfihús, és -készítményekkel szemben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján közzétett legfrissebb adatokból.  Az Európai Unión belüli helyre valamennyi korlátozás alá nem vont területről lehet baromfit és -termékeket is kiszállítani.

Bővebben...

Növényvédelmi zárlat alatt a teljes Badacsony-hegy 

A szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség újabb fertőzési gócait azonosította a NÉBIH laboratóriuma a Badacsony-hegyen. Mivel a korábbi években is volt már itt helyi jellegű fertőzés, az idei minták alapján indokolttá vált a fertőzött terület kiterjesztése a teljes szőlőhegyre, ahol ezáltal egységesen kell alkalmazni a jogszabályban előírt védelmi intézkedéseket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Bővebben...