Közzétette honlapján a The Institute of Masters of Wine annak a tizenkilenc szakembernek a nevét, akik sikeres vizsgát teljesítettek. Ez a szám rekordnak számít a képzés történetében. Jelenleg 340 Master of Wine él a világon, 24 különböző országban.

Bővebben ...

Már új üzemben palackozzák a jónak ígérkező idei termésből készült bort – mondta Gaálné Király Enikő, a Tokaj Kereskedőház Zrt vezérigazgatója. Az év végére elkészülő új palackozóüzemet 3,5 milliárd forintból építették.

Bővebben ...

Az idén a tavalyinál 10 százalékkal több, mintegy 2,8 millió hektoliter újbor kerülhet a pincékbe - mondta Tornai Tamás, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) elnöke az MTI-nek. Nyilatkozatából az is kiderül, hogy szőlő felvásárlási ára is mintegy 10 százalékkal lesz magasabb a tavalyinál.

Bővebben ...

A tavalyinál jobb minőségre, és húsz-harminc százalékkal nagyobb termésre a termelők a szekszárdi borvidéken, ahol jelenleg a kisebb területen érő oportót szüretelik. A borászok arról számoltak be, hogy a kékfrankos, merlot és cabernet szőlőknél a szüret idejére 20-21 mustfokra számítanak, a kadarka cukortartalma, amennyiben októberig lehet várni a betakarításával, elérheti 18-19 mustfokot.

Bővebben ...

Idén százezer mázsa szőlő felvásárlását tervezi az állami tulajdonban lévő, a Tokaji borvidék legnagyobb felvásárlójának számító Tokaj Kereskedőház Zrt., amely a szüret megkezdéséről tájékoztatott. A kereskedőház 2015-ben mintegy 1100 hektár területről, közel kétezer kistermelőtől vásárol fel szőlőt, amire 2 milliárd forintot fordítanak.

Bővebben ...

Szeptember 1. és október 1. között szőlő újratelepítési jogot vásárol a nemzeti jogtartalékba a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT), 160 millió forint értékhatárig – közölte a szervezet. Az előírások szerint az értékesítésre kínált újratelepítési jog nem lehet érvényes telepítési engedélyhez kötött, vagy vásárlásból származó újratelepítési jog.

Bővebben ...

Második próbaszüretén van túl a tarcali Tokaji Borvidék Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet a muskotályos szőlőben, néhány tetszőlegesen kiválasztott helyszínen. Az idei meleg, napos időjárás előrevetíti a korai szüretet, ezért a korábbi éveknél korábban szedték az első mintákat, és azt tapasztalták, hogy cukortartalom várhatóan a két évvel ezelőtti terméshez lesz hasonló, míg a savtartalom még magasabb, mint 2013-ban

Bővebben ...

Az agrárpolitikáért felelős miniszter jóváhagyása alapján a szőlőfeldolgozás és a borkészítés során keletkező melléktermékek kivonására és lepárlásának támogatására fordítható keretösszeg a 2016. pénzügyi évben: 1 500 000 euró – közölte a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH).

Bővebben ...

Megkezdődött a szüret a szekszárdi borvidéken, már nem csak a korai fehéreket, de az oportót is szedik például Bátaszéken. A szőlő mennyisége, minősége kiváló magas cukorfokkal és jó savakkal. A késői fajtáknál azonban óvatosnak kell lenni, mert bár az elmúlt napok esőzései nem ártottak a szőlőnek, ha újabb csapadék várható, botritisz ellen érdemes permetezni.

Bővebben ...

Bár csak tizenöt év múlva jár le az az osztrákok által az Európai Uniónál kiharcolt derogáció, amely a dél-burgenlandi Heiligenbrunn környékén engedélyezi a direkttermő fajtákból készült uhudler készítését, a környékbeliek már most lobbiznak a hosszabbításért, azt próbálva bizonyítani, hogy a helyiek számára mennyire fontos ez a termék.

Bővebben ...

12. oldal / 19

Tizenhárom év után exportálhat sertést Románia

Októbertől megszűnik az embargó, tizenhárom év után ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unióba – jelentette be Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter. Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelőzésére, az oltóanyag pedig élő vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényezőt jelent.

Bővebben...

Hat-hét tonna alatt veszteséget hoz a kukorica

A termőterület közel felén elvégzett aratás után Tolna megyében több mint kilenctonnás a kukorica termésátlaga, eddig a szokásosnál magasabb víztartalommal takarítják be a takarmánynövényt. A gyenge árak mellett a Duna alacsony vízállása is hátráltatja az exportot.

Bővebben...

A madárinfluenza és a korlátozások is terjednek

A madárinfluenza megbetegedések miatt tizenöt ország vezetett be a kereskedelmet korlátozó intézkedést a magyar élőbaromfi, baromfihús, és -készítményekkel szemben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján közzétett legfrissebb adatokból.  Az Európai Unión belüli helyre valamennyi korlátozás alá nem vont területről lehet baromfit és -termékeket is kiszállítani.

Bővebben...

Növényvédelmi zárlat alatt a teljes Badacsony-hegy 

A szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség újabb fertőzési gócait azonosította a NÉBIH laboratóriuma a Badacsony-hegyen. Mivel a korábbi években is volt már itt helyi jellegű fertőzés, az idei minták alapján indokolttá vált a fertőzött terület kiterjesztése a teljes szőlőhegyre, ahol ezáltal egységesen kell alkalmazni a jogszabályban előírt védelmi intézkedéseket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Bővebben...