„Én még nem tudom, milyen a Balaton bora” – válaszolta egy kérdésre a vinoport.hu-n megjelent interjújában Figula Mihály, a balatonfüredi Figula Pincészet vezetője, aki szerint a karakteres balatoni bor kiválasztásához– amivel kapcsolatban az azért egyértelmű, hogy olaszrizling – még idő kellene.

A borász szerint „az egyértelmű, hogy olaszrizling, de hogy pontosan milyen szüreti időponttal kerül a pincébe, milyen borkészítési elveket kell ahhoz alkalmazni, hogy az évjáratról évjáratra a Balaton bora tudjon lenni, azt nem tudom”. Mint mondta, 23 éve végzik ezt a munkát, ami szerinte kevés ahhoz, hogy ezt a borvidéket meg tudják fogalmazni. „Állandóan figyeljük a dőlőket, parcellánként szüretelünk, most kezdjük megtalálni az optimális szüreti időpontot, de mindez nem elég ahhoz, hogy egyetlen karakteres borát kiválaszthassuk a területnek. Én még adnék ennek egy kis időt” - mondta.

Vorösboraikról, illetve a Vörös Balaton koncepciójáról elmondta, hogy édesapja azt akarta, hogy akkor foglalkozzanak vörösborokkal, ha a fehérekkel már elértek egy bizonyos szintre. „A maximalizmusából kiindulva azt minőségi szintet soha nem érhettük volna el, ezért addig piszkáltam, amíg 1998-ban elkészítettük az első vörösborunkat, egy merlot-t Tihanyból. Édesapámnak egyetlen kikötése volt: csak akkor kerülhet palackba, ha képes hozni a termőhelyi karaktert. Végül a hihetetlen ásványianyag tartalom, ami itt rendelkezésünkre áll, a vörösbor esetében is megmutatkozott, sőt, teljes mértékben felülírta a fajtát” - fogalmazott.

Ma a vörös tételeiket, ahogy a dűlős fehéreket is, előjegyzéssel értékesítjik, vagyis – ahogy mondta – olyan partnereket választanak, akikről tudják, hogy megfelelő színvonalon fogják őket kóstoltatni. Sikerek vorösbor-fronton is vannak, hiszen a Gault Millau szerint Magyarország Top 10 vörösborai között van a Figula Cabernet Sauvignon Hordóválogatás 2011-es évjárata és a Figula Dörgicsei Margya dűlő Merlot 2012 is.

A teljes interjú ITT olvasható.

Tizenhárom év után exportálhat sertést Románia

Októbertől megszűnik az embargó, tizenhárom év után ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unióba – jelentette be Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter. Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelőzésére, az oltóanyag pedig élő vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényezőt jelent.

Bővebben...

Hat-hét tonna alatt veszteséget hoz a kukorica

A termőterület közel felén elvégzett aratás után Tolna megyében több mint kilenctonnás a kukorica termésátlaga, eddig a szokásosnál magasabb víztartalommal takarítják be a takarmánynövényt. A gyenge árak mellett a Duna alacsony vízállása is hátráltatja az exportot.

Bővebben...

A madárinfluenza és a korlátozások is terjednek

A madárinfluenza megbetegedések miatt tizenöt ország vezetett be a kereskedelmet korlátozó intézkedést a magyar élőbaromfi, baromfihús, és -készítményekkel szemben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján közzétett legfrissebb adatokból.  Az Európai Unión belüli helyre valamennyi korlátozás alá nem vont területről lehet baromfit és -termékeket is kiszállítani.

Bővebben...

Növényvédelmi zárlat alatt a teljes Badacsony-hegy 

A szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség újabb fertőzési gócait azonosította a NÉBIH laboratóriuma a Badacsony-hegyen. Mivel a korábbi években is volt már itt helyi jellegű fertőzés, az idei minták alapján indokolttá vált a fertőzött terület kiterjesztése a teljes szőlőhegyre, ahol ezáltal egységesen kell alkalmazni a jogszabályban előírt védelmi intézkedéseket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Bővebben...