Öt egri bornak adott 90 és afeletti pontokat legfrissebb nemzetközi tesztjén az egyik legelismertebb amerikai borminősítő intézet, a Beverage Tasting Institute. A Kovács Nimród Borászat 2011-es syrah-ja 93 pontot kapott, ami a borászat szakemberei szerint igazolni látszik a korábbi feltételezéseket: Magyarországon Egerben igazi otthonra talált ez a nemzetközi fajta.

„Soha nem kapott még 93 pontot (vagy annál magasabb értéket) európai syrah a Beverage Tasting Institute tesztjein, sőt, akad olyan hasonlóra értékelt kaliforniai bor, amely ötször annyiba kerül, mint ez a monopole-sorozatunkban szereplő tétel. A magas elismerésnek azért is örülünk, mert bár tényleg szép ez a borunk, vannak ennél jóval kiemelkedőbb tételeink is a Nagy-Eged-hegy-dűlőből – persze, azok is mind aranyérmeket kaptak” – magyarázza Kovács Nimród, miért fontos az elismerés a magyar borok szempontjából. Az aranyéremmel kitüntetett egri borok között kiválóan szerepelt még Kovács Nimród 2011-es Nagy Eged Furmintja, valamint csúcscuvée-je, a 2009-es NJK, de a Magyarország legmagasabban fekvő kékfrankos termőhelyéről, az 500 méteres Nagy-Eged-hegy dűlőből szüretelt 2011-es Grand Bleu is, valamint a már korábban is számtalanszor díjazott Battonage Chardonnay 2013-as évjárata.

„Nem csoda, hogy tetszik a patinás amerikai intézetnek a magyar syrah, mivel a birtokszerkezet kialakításakor abból indultam ki, hogy az Egri Borvidék éghajlata és adottságai rengeteg azonosságot mutatnak Burgundiával és a Rhȏne-völgyével – márpedig e két borvidéken a chardonnay és a syrah meghatározó fajták” – mondja Kovács Nimród. Igaza lehet, mivel nemzetközileg e két fajta már nagyon sok elismerést hozott az egri borászatnak. A stratégia működni látszik: a már ismert nemzetközi fajták magyaros értelmezése után Kovács szerint egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik az Egyesült Államokban a tradicionális kárpát-medencei borok iránt. A borosgazda példaként a kékfrankost, a furmintot és a bikavért említi, amelyek egyre jobban fogynak az amerikai piacon is, miközben a külföldi turisták is egyre bátrabban rendelnek belőlük a budapesti éttermekben.

A nemzetközi üzletemberből egri borosgazdává lett Kovávcs Nimród nem tudja megtagadni marketinges múltját. Úgy véli, legyen bármilyen jó is a magyar bor, szüksége van a jó cégérre. Ezért kiemelkedően jó ár-érték arányú Monopole-sorozatát (ebből kapott most 93 pontot a syrah) a külföldi piac számára is vonzó, érthető nevekkel látta el. A 2012-es syrah-t már Soulnak hívják, míg a kékfrankos az áthallásos Blues nevet kapta. Magyarország legnagyobb boreseményén, a márciusban megrendezendő VinCE Budapesten a látogatók a borokhoz komponált zenés nyereményjátékon is tesztelhetik bor- és zenei tudásukat, valamint maguk is meggyőződhetnek az amerikai ítészek véleményének helyességéről.       

Tizenhárom év után exportálhat sertést Románia

Októbertől megszűnik az embargó, tizenhárom év után ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unióba – jelentette be Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter. Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelőzésére, az oltóanyag pedig élő vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényezőt jelent.

Bővebben...

Hat-hét tonna alatt veszteséget hoz a kukorica

A termőterület közel felén elvégzett aratás után Tolna megyében több mint kilenctonnás a kukorica termésátlaga, eddig a szokásosnál magasabb víztartalommal takarítják be a takarmánynövényt. A gyenge árak mellett a Duna alacsony vízállása is hátráltatja az exportot.

Bővebben...

A madárinfluenza és a korlátozások is terjednek

A madárinfluenza megbetegedések miatt tizenöt ország vezetett be a kereskedelmet korlátozó intézkedést a magyar élőbaromfi, baromfihús, és -készítményekkel szemben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján közzétett legfrissebb adatokból.  Az Európai Unión belüli helyre valamennyi korlátozás alá nem vont területről lehet baromfit és -termékeket is kiszállítani.

Bővebben...

Növényvédelmi zárlat alatt a teljes Badacsony-hegy 

A szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség újabb fertőzési gócait azonosította a NÉBIH laboratóriuma a Badacsony-hegyen. Mivel a korábbi években is volt már itt helyi jellegű fertőzés, az idei minták alapján indokolttá vált a fertőzött terület kiterjesztése a teljes szőlőhegyre, ahol ezáltal egységesen kell alkalmazni a jogszabályban előírt védelmi intézkedéseket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Bővebben...