Idén százezer mázsa szőlő felvásárlását tervezi az állami tulajdonban lévő, a Tokaji borvidék legnagyobb felvásárlójának számító Tokaj Kereskedőház Zrt., amely a szüret megkezdéséről tájékoztatott. A kereskedőház 2015-ben mintegy 1100 hektár területről, közel kétezer kistermelőtől vásárol fel szőlőt, amire 2 milliárd forintot fordítanak.

A felvásárlási árakat már a nyár közepén meghirdették. A Tokaj Kereskedőház Zrt. az előállított bor 40 százalékát exportálja, több mint 30 országba. Az állami pincészet nettó értékesítési árbevétele tavaly mintegy 2 milliárd forint volt, a 2013-as 3,8 milliárd forint után, az idén szerény növekedésre számítanak. 

A kereskedőház szerint Magyarországnak jó esélye van betörni a minőségi száraz fehér borok nemzetközi piacára a furmint borokkal egyedi ízviláguk miatt. A világpiaci trendek azt mutatják, hogy egyre nő a kereslet a száraz fehér borok iránt. A száraz fehér borok – beleértve a furmintot is – átlagosan a Tokaji borvidék termelési volumenének 15 százalékát adják, azonban figyelembe véve a várható keresletnövekedést, ugyanez az arány 2020-ban már 44 százalékot is elérhet.

Az MTI-nek eljuttatott közlemény idézi Balassa Istvánt, a Tokaj Kereskedőház Zrt. szőlészeti igazgatóját, aki elmondta: a száraz borok alapanyagául szolgáló szőlőfajták termelői elégedettek lehetnek az idei terméssel. A késői érésű furmint és hárslevelű szőlők érettségi állapota a borvidéken igen változatos képet mutat, a forró száraz nyár hatására a vártnál kissé alacsonyabb termésmennyiségre számítanak – tette hozzá.

 

Tizenhárom év után exportálhat sertést Románia

Októbertől megszűnik az embargó, tizenhárom év után ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unióba – jelentette be Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter. Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelőzésére, az oltóanyag pedig élő vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényezőt jelent.

Bővebben...

Hat-hét tonna alatt veszteséget hoz a kukorica

A termőterület közel felén elvégzett aratás után Tolna megyében több mint kilenctonnás a kukorica termésátlaga, eddig a szokásosnál magasabb víztartalommal takarítják be a takarmánynövényt. A gyenge árak mellett a Duna alacsony vízállása is hátráltatja az exportot.

Bővebben...

A madárinfluenza és a korlátozások is terjednek

A madárinfluenza megbetegedések miatt tizenöt ország vezetett be a kereskedelmet korlátozó intézkedést a magyar élőbaromfi, baromfihús, és -készítményekkel szemben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján közzétett legfrissebb adatokból.  Az Európai Unión belüli helyre valamennyi korlátozás alá nem vont területről lehet baromfit és -termékeket is kiszállítani.

Bővebben...

Növényvédelmi zárlat alatt a teljes Badacsony-hegy 

A szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség újabb fertőzési gócait azonosította a NÉBIH laboratóriuma a Badacsony-hegyen. Mivel a korábbi években is volt már itt helyi jellegű fertőzés, az idei minták alapján indokolttá vált a fertőzött terület kiterjesztése a teljes szőlőhegyre, ahol ezáltal egységesen kell alkalmazni a jogszabályban előírt védelmi intézkedéseket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Bővebben...