Már új üzemben palackozzák a jónak ígérkező idei termésből készült bort – mondta Gaálné Király Enikő, a Tokaj Kereskedőház Zrt vezérigazgatója. Az év végére elkészülő új palackozóüzemet 3,5 milliárd forintból építették.

Az új üzem annak az összesen 17 milliárd forintos beruházásnak a része, amelynek keretében tavaly már elkészült egy 66 ezer hektoliter kapacitású tartálycsarnok 3,5 milliárd forintért, illetve a következő időszakban megépül egy szőlőfogadó egység, egy hordós érlelő tároló és egy turisztikai látványközpont a cég szegi pincészetében.

A beruházások elkészülte után a Tokaj Kereskedőház Zrt. technológiailag alkalmas lesz a magas színvonalú borkészítésre – állította a vezérigazgató. Mindez pedig lehetővé teszi a társaságnál készült borok  nemzetközi értékesítését. Ezt támogatja az a – félidejénél tartó – marketingprogram is, amelyet egy angol céggel közösen most folytat a társaság.

Az állami borászcég az idén a tervek szerint mintegy 10 ezer tonna szőlőt, és mintegy 750 mázsa aszúszemet vásárol fel. Több mint 1600 termelővel kötöttek szerződést. A felvásárlásra mintegy 2 milliárd forintos keret áll rendelkezésre.

A vezérigazgató közölte: a Tokaj Kereskedőház Zrt. az idén a múlt évihez hasonló, 2 milliárd forint körüli árbevétellel számol. A múlt évi tételvisszahívás miatti piacvisszaszerzés ugyanis nem könnyű; ez az idei évben is folytatódott, de még a piacméret nem érte el a korábbit – írja az MTI.

Tizenhárom év után exportálhat sertést Románia

Októbertől megszűnik az embargó, tizenhárom év után ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unióba – jelentette be Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter. Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelőzésére, az oltóanyag pedig élő vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényezőt jelent.

Bővebben...

Hat-hét tonna alatt veszteséget hoz a kukorica

A termőterület közel felén elvégzett aratás után Tolna megyében több mint kilenctonnás a kukorica termésátlaga, eddig a szokásosnál magasabb víztartalommal takarítják be a takarmánynövényt. A gyenge árak mellett a Duna alacsony vízállása is hátráltatja az exportot.

Bővebben...

A madárinfluenza és a korlátozások is terjednek

A madárinfluenza megbetegedések miatt tizenöt ország vezetett be a kereskedelmet korlátozó intézkedést a magyar élőbaromfi, baromfihús, és -készítményekkel szemben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján közzétett legfrissebb adatokból.  Az Európai Unión belüli helyre valamennyi korlátozás alá nem vont területről lehet baromfit és -termékeket is kiszállítani.

Bővebben...

Növényvédelmi zárlat alatt a teljes Badacsony-hegy 

A szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség újabb fertőzési gócait azonosította a NÉBIH laboratóriuma a Badacsony-hegyen. Mivel a korábbi években is volt már itt helyi jellegű fertőzés, az idei minták alapján indokolttá vált a fertőzött terület kiterjesztése a teljes szőlőhegyre, ahol ezáltal egységesen kell alkalmazni a jogszabályban előírt védelmi intézkedéseket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Bővebben...