A korábbi elképzelésekkel ellentétben egy intézményen belül maradnak a december végén megszűnő Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH)  kifizetőügynökségi és a központi irányítási feladatai is, mivel a hivatal központi szervezete a Magyar Államkincstárba integrálódik – mondta a Magyar Időknek Viski József, az MVH nemrég kinevezett elnöke, aki Gyuricza Csabát váltotta a vezetőii székben. A hivatal dolgozóira várhatóan nem vonatkozik majd az általános 20 százalékos létszámcsökkentés. A személyi változások is folytatódtak: öt kirendeltségvezetőt váltottak le a napokban. Az elnök szerint az új intézményrendszer január elsejéig minden bizonnyal megkapja a feltételes jóváhagyást Brüsszeltől. 

Az interjúban az új MVH-elnök elmondta, hogy kettős feladata van: egyrészt biztosítania kell az agrártámogatások zavartalan kifizetését, másrészt pedig le kell vezényelnie az MVH jogutódlással történő megszűnését. Az átalakításban szerinte féléves lemaradásban vannak.

Egy korábbi kormányrendelet módosításának köszönhetően az MVH irányítási feladatai a Földművelésügyi Minisztériumtól átkerültek a Miniszterelnökséghez. Ezt követően az MVH korábbi elnökét és elnökhelyettesét Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter felmentette tisztségéből, a napokban pedig öt kirendeltségvezető felmentésére is sor került. Elképzelhető, hogy egy-két további kirendeltség esetében vezetőváltás lesz, ahogyan a központi hivatalban is előfordulhat, hogy igazgatói, főosztályvezetői vagy akár alsóbb szinten cserékre lesz szükség – mondta Viski

Hozzátette ugyanakkor, hogy miniszteri szintű egyeztetéseken sikerült elérni, hogy az általános 20 százalékos létszámleépítés várhatóan nem vonatkozik majd az MVH-ra, így minden ember munkájára számítanak, aki a hivatal alkalmazásában áll. „A javaslat remélhetőleg a kormány jóváhagyását is megkapja. A jelenlegi létszám megtartása azért is fontos, mivel az új kifizető ügynökség csak abban az esetben szerezheti meg az európai uniós akkreditációt, ha rendelkezik a szükséges humán kapacitással” – mondta az elnök.

A jelenlegi döntés szerint az MVH központi hivatalát egyben tartva olvasztják be a Magyar Államkincstárba. A megyei kirendeltségek pedig január elsejével a megyei kormányhivatalokhoz kerülnek. A korábbi elképzeléssel ellentétben az FM nem kap új feladatot, de a tárca továbbra is ellátja a szakmai irányítást a közvetlen agrártámogatások felett. A minisztériumban készülnek majd az úgynevezett EMGA-források elosztásához szükséges jogszabályok és iránymutatások is. A vidékfejlesztési támogatások, vagyis az EMVA-s források tekintetében pedig továbbra is a Miniszterelnökség gyakorolja majd az irányító hatósági feladatokat.

Az új elnöke az egyik legfontosabb feladatuknak nevezte, hogy az államkincstár január elsejéig megszerezze az Európai Bizottság jóváhagyását. „Még a nyár folyamán kitűztük azokat a céldátumokat, ameddig az egyes feladatokat teljesíteni kell. Az akkreditáció az ütemterv szerint zajlik itthon és Brüsszelben egyaránt. Január elsejéig minden bizonnyal megkapja az új intézményrendszer a feltételes jóváhagyást, így a kifizetések sem kerülnek veszélybe” – állította.

Az MVH átalakítása miatt hátrányt semmiképpen sem szenvedhetnek az ügyfelek – szögezte le. Az egyetlen, amit az átalakításból észrevesznek majd, hogy más lesz a támogatások kifizetésével foglalkozó szervezet neve, és megváltozik az épületen lévő névtábla. „Fő feladatul kaptam, hogy ne egy ellenőrző hivatal, hanem kifizető ügynökség legyünk. A gazdák munkáját indokolatlanul hátráltató ellenőrzéseket pedig hagyjuk el” – mondta.

Tizenhárom év után exportálhat sertést Románia

Októbertől megszűnik az embargó, tizenhárom év után ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unióba – jelentette be Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter. Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelőzésére, az oltóanyag pedig élő vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényezőt jelent.

Bővebben...

Hat-hét tonna alatt veszteséget hoz a kukorica

A termőterület közel felén elvégzett aratás után Tolna megyében több mint kilenctonnás a kukorica termésátlaga, eddig a szokásosnál magasabb víztartalommal takarítják be a takarmánynövényt. A gyenge árak mellett a Duna alacsony vízállása is hátráltatja az exportot.

Bővebben...

A madárinfluenza és a korlátozások is terjednek

A madárinfluenza megbetegedések miatt tizenöt ország vezetett be a kereskedelmet korlátozó intézkedést a magyar élőbaromfi, baromfihús, és -készítményekkel szemben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján közzétett legfrissebb adatokból.  Az Európai Unión belüli helyre valamennyi korlátozás alá nem vont területről lehet baromfit és -termékeket is kiszállítani.

Bővebben...

Növényvédelmi zárlat alatt a teljes Badacsony-hegy 

A szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség újabb fertőzési gócait azonosította a NÉBIH laboratóriuma a Badacsony-hegyen. Mivel a korábbi években is volt már itt helyi jellegű fertőzés, az idei minták alapján indokolttá vált a fertőzött terület kiterjesztése a teljes szőlőhegyre, ahol ezáltal egységesen kell alkalmazni a jogszabályban előírt védelmi intézkedéseket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Bővebben...