A legutóbbi kormányülésen szóba került Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter távozása – értesült a kormányközeli Napi Gazdaság. A lap szerint napirenden van a kormányátalakítás, állítólag egyebek mellett azért, mert több tárcavezető második ciklusát tölti már, az agrártárca élén azonban hamarabb megtörténhet a csere.

Az elmúlt hónap eseményei nem igazán kedveztek a földművelésügyi miniszter megítélésnek – fogalmaznak a cikkben.

A tárcánál sorra kerültek elő olyan ügyek, amelyek politikai szempontból nehezen védhetőek. Ilyen volt például a karcagi Kun-Mediátor-botrány, amelyet a lap szerint az ellenzék összemoshat Fazekas Sándor nevével, korábban ő volt ugyanis az alföldi város polgármestere.

Emellett a brókercégek botrányától sem sikerült távol tartani a tárcát. A minisztérium egyik háttérintézménye, a TIG Nonprofit Kft. a becsődölt Hungária Értékpapír Zrt.-nél tartott ugyanis pénzt, a korábbi hírek szerint 410 millió forintot.

Tizenhárom év után exportálhat sertést Románia

Októbertől megszűnik az embargó, tizenhárom év után ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unióba – jelentette be Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter. Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelőzésére, az oltóanyag pedig élő vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényezőt jelent.

Bővebben...

Hat-hét tonna alatt veszteséget hoz a kukorica

A termőterület közel felén elvégzett aratás után Tolna megyében több mint kilenctonnás a kukorica termésátlaga, eddig a szokásosnál magasabb víztartalommal takarítják be a takarmánynövényt. A gyenge árak mellett a Duna alacsony vízállása is hátráltatja az exportot.

Bővebben...

A madárinfluenza és a korlátozások is terjednek

A madárinfluenza megbetegedések miatt tizenöt ország vezetett be a kereskedelmet korlátozó intézkedést a magyar élőbaromfi, baromfihús, és -készítményekkel szemben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján közzétett legfrissebb adatokból.  Az Európai Unión belüli helyre valamennyi korlátozás alá nem vont területről lehet baromfit és -termékeket is kiszállítani.

Bővebben...

Növényvédelmi zárlat alatt a teljes Badacsony-hegy 

A szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség újabb fertőzési gócait azonosította a NÉBIH laboratóriuma a Badacsony-hegyen. Mivel a korábbi években is volt már itt helyi jellegű fertőzés, az idei minták alapján indokolttá vált a fertőzött terület kiterjesztése a teljes szőlőhegyre, ahol ezáltal egységesen kell alkalmazni a jogszabályban előírt védelmi intézkedéseket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Bővebben...