A beszállítókkal szembeni tisztességtelen forgalmazói magatartást vizsgálta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) a 1,5 százalékos zsírtartalmú UHT-tejek értékesítésénél, és öt esetben visszaélést tapasztalt.

Az akció az előállítók, a forgalmazók és kereskedők korrekt piaci viszonyának elemzésére irányult, és elsősorban a beszállítók hátrányos megkülönböztetésének kiszűrését célozta – közölte a hivatal.  Az UHT-tejek esetében a tisztességtelen forgalmazói magatartás elsősorban a termékek beszerzési ár alatti értékesítésével, illetve a magyar és külföldi tejek árképzésének különbségében valósulhat meg. A NÉBIH szakemberei az elmúlt időszakban 41 ilyen irányú vizsgálatot végeztek. Az ellenőrzések felét hat kereskedelmi láncnál, illetve három – kereskedelmi lánchoz franchise szerződéssel kapcsolódó – kiskereskedőnél folytatták le, míg a másik felét kereskedő kis- és középvállalkozásoknál.

Az árképzés vizsgálata során jelentős eltéréseket tapasztaltak a szakértők. Egyes tejeket akár 10-30 százalékkal magasabb árréssel is értékesítettek, ami miatt főként a magyar termékek fogyasztói ára emelkedett. Ezzel pedig jelentős negatív hatást gyakoroltak a hazai termékek eladásaira az egyébként is árérzékeny piacon.

A 41 ellenőrzés több mint 30 százalékánál megállapították a tisztességtelen forgalmazói magatartást. A szabálytalanságok összesen 19 féle – 5 kereskedelmi és 14 gyártói, úgynevezett sajátmárkás – tej forgalmazását érintették, amelyek közül 9 magyar és 10 külföldi gyártású volt. A szabálysértések súlyosságát mérlegelve végül öt esetben összesen 96 millió forint értékben szabott ki termékpálya-felügyeleti bírságot a hivatal. A NÉBIH további vizsgálatokat ígért.

 

Tizenhárom év után exportálhat sertést Románia

Októbertől megszűnik az embargó, tizenhárom év után ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unióba – jelentette be Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter. Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelőzésére, az oltóanyag pedig élő vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényezőt jelent.

Bővebben...

Hat-hét tonna alatt veszteséget hoz a kukorica

A termőterület közel felén elvégzett aratás után Tolna megyében több mint kilenctonnás a kukorica termésátlaga, eddig a szokásosnál magasabb víztartalommal takarítják be a takarmánynövényt. A gyenge árak mellett a Duna alacsony vízállása is hátráltatja az exportot.

Bővebben...

A madárinfluenza és a korlátozások is terjednek

A madárinfluenza megbetegedések miatt tizenöt ország vezetett be a kereskedelmet korlátozó intézkedést a magyar élőbaromfi, baromfihús, és -készítményekkel szemben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján közzétett legfrissebb adatokból.  Az Európai Unión belüli helyre valamennyi korlátozás alá nem vont területről lehet baromfit és -termékeket is kiszállítani.

Bővebben...

Növényvédelmi zárlat alatt a teljes Badacsony-hegy 

A szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség újabb fertőzési gócait azonosította a NÉBIH laboratóriuma a Badacsony-hegyen. Mivel a korábbi években is volt már itt helyi jellegű fertőzés, az idei minták alapján indokolttá vált a fertőzött terület kiterjesztése a teljes szőlőhegyre, ahol ezáltal egységesen kell alkalmazni a jogszabályban előírt védelmi intézkedéseket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Bővebben...