Az Európai Unió által is kifogásolt földforgalmi törvény megbukott, mert nem szolgálja sem a helyben maradást, sem a helyi foglalkoztatást, sem a vidékfejlesztési célokat – állította Sallai R. Benedek, az LMP országgyűlési képviselője.

Az ellenzéki párt ezért alapvető változtatásokat javasol a jogszabály "tizenkét fő bűnének" kijavítására, amelyek közül a legsúlyosabbnak a nagybirtokrendszer erősítését tartja. A jogszabály hibáit sorolva a politikus kifogásolta, hogy az az üzemszabályozási törvény megalkotása nélkül nem védi meg a földet a nagyüzemektől, de a spekulatív célú földszerzéstől sem tud megfelelő védelmet biztosítani.
A törvény hibája még, hogy nem szolgálja a vidékfejlesztést és a helyi foglalkoztatást, nem segíti elő a kis- és közepes birtokok erősödését, és mivel azt jelenlegi formájában nem fogadja el az unió, hosszabb távon nem alkalmas a termőföld megvédésére - jelentette ki. 
Hozzátette: továbbra is káosz övezi az állami földek elosztását, és drasztikusan lelassult a földforgalom. Nem rendezett az osztatlan közös tulajdon kérdésre, és a törvény senkitől sem védi a helyben lakókat, legfőképp a politikától nem. A jogszabály által nem erősödnek a helyi piacok, nem érvényesülnek a helyi gazdaságfejlesztési célok. 
A politikus fércmunkának minősítette a 2013-ban elfogadott jogszabályt, amelyet azóta is „toldozgatni-foldozgatni” kell, és amely ellentétes célokat valósít meg, mint amelyeket megfogalmaz.
Sallai R. Benedek kérdésre válaszolva szólt a vasárnapi pihenőnapról is, mint mondta, az a termelőket is sújtja, áruik ugyanis nem juthatnak el a nagybani piacról a kereskedőkhöz. A képviselő a jogszabály visszavonását szorgalmazta, mondván, az csak akkor vezethető be, ha a bérszínvonal eléri az uniós szintet, ugyanakkor a vasárnapi munkavégzés nem csak a kereskedelemben dolgozók családi életét érinti.   

 

 

Tizenhárom év után exportálhat sertést Románia

Októbertől megszűnik az embargó, tizenhárom év után ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unióba – jelentette be Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter. Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelőzésére, az oltóanyag pedig élő vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényezőt jelent.

Bővebben...

Hat-hét tonna alatt veszteséget hoz a kukorica

A termőterület közel felén elvégzett aratás után Tolna megyében több mint kilenctonnás a kukorica termésátlaga, eddig a szokásosnál magasabb víztartalommal takarítják be a takarmánynövényt. A gyenge árak mellett a Duna alacsony vízállása is hátráltatja az exportot.

Bővebben...

A madárinfluenza és a korlátozások is terjednek

A madárinfluenza megbetegedések miatt tizenöt ország vezetett be a kereskedelmet korlátozó intézkedést a magyar élőbaromfi, baromfihús, és -készítményekkel szemben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján közzétett legfrissebb adatokból.  Az Európai Unión belüli helyre valamennyi korlátozás alá nem vont területről lehet baromfit és -termékeket is kiszállítani.

Bővebben...

Növényvédelmi zárlat alatt a teljes Badacsony-hegy 

A szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség újabb fertőzési gócait azonosította a NÉBIH laboratóriuma a Badacsony-hegyen. Mivel a korábbi években is volt már itt helyi jellegű fertőzés, az idei minták alapján indokolttá vált a fertőzött terület kiterjesztése a teljes szőlőhegyre, ahol ezáltal egységesen kell alkalmazni a jogszabályban előírt védelmi intézkedéseket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Bővebben...