Csődvédelmet kért a tatabányai székhelyű Sikér Zrt. – írja szombati számában a 24 Óra. A vállalkozás tulajdonosa, Blázsik Ferenc az évekig húzódó versenyhivatali eljárással, a finanszírozó bankok és a hitelbiztosítók együttes visszalépésével indokolta a társaság súlyos helyzetét, hozzátéve, hogy az eljárás alatt lehetőségük lesz kiegyezni a hitelezőkkel.

A Sikér Zrt.-nek nagy problémát jelentett a Széchenyi Bank csődje is, mert az onnan jóváhagyott hitelekből kezdték meg szekszárdi üzemük felújítását. A bankcsőd éppen akkor vont el forrásokat a cégtől, amikor a beruházást a pályázatok miatt már nem lehetett felfüggeszteni –  közölte.

A tulajdonos szerint a malomiparban az utóbbi években olyan árverseny alakult ki, amelyben piacbővülést csak egy másik szereplő kárára lehetett elérni. Emiatt a termelők még veszteség árán is igyekeztek megőrizni pozícióikat. A Sikér Zrt. 25 éve létező, kizárólag magyar magántulajdonban lévő cég, amely két európai színvonalú malommal rendelkezik. Évente százezer tonna búzát őröltek, száz embernek munkát biztosítva.

Tizenhárom év után exportálhat sertést Románia

Októbertől megszűnik az embargó, tizenhárom év után ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unióba – jelentette be Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter. Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelőzésére, az oltóanyag pedig élő vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényezőt jelent.

Bővebben...

Hat-hét tonna alatt veszteséget hoz a kukorica

A termőterület közel felén elvégzett aratás után Tolna megyében több mint kilenctonnás a kukorica termésátlaga, eddig a szokásosnál magasabb víztartalommal takarítják be a takarmánynövényt. A gyenge árak mellett a Duna alacsony vízállása is hátráltatja az exportot.

Bővebben...

A madárinfluenza és a korlátozások is terjednek

A madárinfluenza megbetegedések miatt tizenöt ország vezetett be a kereskedelmet korlátozó intézkedést a magyar élőbaromfi, baromfihús, és -készítményekkel szemben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján közzétett legfrissebb adatokból.  Az Európai Unión belüli helyre valamennyi korlátozás alá nem vont területről lehet baromfit és -termékeket is kiszállítani.

Bővebben...

Növényvédelmi zárlat alatt a teljes Badacsony-hegy 

A szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség újabb fertőzési gócait azonosította a NÉBIH laboratóriuma a Badacsony-hegyen. Mivel a korábbi években is volt már itt helyi jellegű fertőzés, az idei minták alapján indokolttá vált a fertőzött terület kiterjesztése a teljes szőlőhegyre, ahol ezáltal egységesen kell alkalmazni a jogszabályban előírt védelmi intézkedéseket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Bővebben...