A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) a Magyar Nemzet agromonitor.hu által is idézett cikke nyomán mintát véve ellenőrzi a gyanúsan olcsó étolajokat, a Reál pedig átvizsgálja a szállítóit. Elképzelhető, hogy több olyan cég ma is jelen van az étolaj-kereskedelemben, amellyel szemben már évekkel ezelőtt felvetődött az adócsalás gyanúja.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) mintavétellel egybekötve fogja ellenőrizni a gyanúsan olcsó étolajokat. Erre azért kerül sor, mert  több olyan étolajtermék is megtalálható a Reál, a CBA és néhány kisebb üzlet polcain, amelyek olyan olcsók, hogy az már felveti az általános forgalmi adóval (áfa) való csalás gyanúját. Egy szakértői csoport tájékoztatásából tudható, hogy ezeknek a termékeknek az eredete nem minden esetben derül ki a csomagoláson feltüntetett adatokból. Ezzel kapcsolatban a NÉBIH-től a lap azt a tájékoztatást kapta, hogy a gyártó jelölésének hiánya nem akadályozza meg az adott termék nyomonkövethetőségét, ahhoz elegendő egy forgalmazó feltüntetése is.

De még ha kötelező lenne is feltüntetni a gyártó cég nevét, a fogyasztó akkor sem tudná meg biztosan, hogy valójában hol készült az általa megvásárolt étolaj, mert a gyártó lehet akár a palackozó cég is, amelynek a valódi termék, vagyis az olaj előállításához semmi köze.

Az étolaj kereskedelmével kapcsolatos áfacsalás nem új keletű jelenség Magyarországon. Az amerikai forgalmazó, a Bunge kérésére 2011-ben egy adószakértőkből álló csoport feltérképezte az étolajjal foglalkozó, közvetítőként működő kereskedők hálózatát. Négy olyan társaságot talált, amelynek forgalmában jelentős tétel volt az étolaj kereskedelme. A cégek közvetítőként jelentek meg a piacon, ami gyanút keltett a csoportban. Kérdésesnek találták, hogy egy kiskereskedelmi áruházlánc miért közvetítőtől szerzi be az étolajat, ha a gyártótól is vásárolhatna.

A válasz a Magyar Nemzetnek név nélkül nyilatkozó szakértők szerint rendkívül egyszerű. A közvetítő az árut még a gyártónál is olcsóbban tudja adni – feltéve, ha a terméket minimum egyszer „meghintáztatta”, azaz jogosulatlanul igényelte vissza, vagy nem fizette be utána az áfát. A csalás lényege, hogy a közvetítő a gyártótól exportértékesítés céljából vásárolja meg a terméket, így nem kell utána áfát fizetnie. Ehhez képest az árut mégis a hazai piacon értékesíti. A Bunge úgy bizonyosodott meg a csalásokról, hogy a külföldre szánt étolajak flakonját egyedi ismertetővel látta el. Így könnyű volt észrevenni, ha ezek mégis megjelentek a hazai boltokban.

A kutatás során keletkezett adatokat a szakértők a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) is eljuttatták. A négy gyanús cégből három ma is működik, pedig az összes esetben minden bizonyítékot, többek között a telephelyekre, rendszámokra vonatkozó adatokat átadták az adóhatóságnak. Az egyik ilyen cég a Vivamus Kereskedelmi és Szolgáltató Bt., amelynek 2015-ben 337 millió forintos bevétele volt. Arról ismertek, hogy nemrég a tejtermelők is tüntettek ellenük, áfacsalással vádolva a céget. Az Estella-Hungary volt a másik társaság, amelynek adatait a szakértői csoport átadta a NAV-nak, neki tavaly 12,5 milliárd forintos bevételevolt. A Food & Drinks Hungaryről is áfacsalás gyanúját állapították meg a szakértők. Ez a cég 7 milliárd forintos bevételre tett szert tavaly.

Fontos hangsúlyozni, hogy a mostani üggyel egyelőre nem hozhatók összefüggésbe ezek a cégek, de az, hogy a szakértők által megállapított csalások ellenére továbbra is jelentős forgalmat bonyolítanak le, fontos tény.

Az egykor a Bunge által felkért szakértői csoport próbavásárlásai során most többek között a CBA-ban és a Reálban is talált gyanús termékeket. A cseh, ukrán, szerb és horvát gyártmányú termékeknek a Magyarországon előállítottakéhoz képest 100–200 forintos árkülönbségét a szakértők szerint áfacsalással lehet csak elérni.

A lap kérdéseikre nem válaszolt, de reagált a tegnapi cikkre a Reál. Kujbus Tibor ügyvezető igazgató közölte, az írás azt sugallja, mintha a megjelölt vállalkozások, így a Reál Hungária Élelmiszer Kft., valamint a hálózat tagjai, a Banat, a Sunflower és a Tena márkanevű termékek forgalmazása révén egy kiterjedt áfacsalás részesei lennének. Közölte, a hálózat a termékeket kizárólag olyan Magyarországon bejegyzett cégektől vásárolja, amely vállalkozások több éve vagy évtizede működnek, adófizetési kötelezettségüknek a közhiteles nyilvántartások alapján eleget tettek, működésükkel kapcsolatban nem merült fel aggály. Hozzátette, a kft. valamennyi beszállítója külön nyilatkozik arról, hogy adófizetési kötelezettségét határidőre teljesíti. Hangsúlyozta, a Reál Hungária Élelmiszer Kft. elkötelezett az áfacsalások visszaszorítása mellett, erre tekintettel a cikkünkben megjelölt termékeket és azok forgalmazóit is megkeresi, és ismételten ellenőrzi.

Tizenhárom év után exportálhat sertést Románia

Októbertől megszűnik az embargó, tizenhárom év után ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unióba – jelentette be Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter. Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelőzésére, az oltóanyag pedig élő vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényezőt jelent.

Bővebben...

Hat-hét tonna alatt veszteséget hoz a kukorica

A termőterület közel felén elvégzett aratás után Tolna megyében több mint kilenctonnás a kukorica termésátlaga, eddig a szokásosnál magasabb víztartalommal takarítják be a takarmánynövényt. A gyenge árak mellett a Duna alacsony vízállása is hátráltatja az exportot.

Bővebben...

A madárinfluenza és a korlátozások is terjednek

A madárinfluenza megbetegedések miatt tizenöt ország vezetett be a kereskedelmet korlátozó intézkedést a magyar élőbaromfi, baromfihús, és -készítményekkel szemben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján közzétett legfrissebb adatokból.  Az Európai Unión belüli helyre valamennyi korlátozás alá nem vont területről lehet baromfit és -termékeket is kiszállítani.

Bővebben...

Növényvédelmi zárlat alatt a teljes Badacsony-hegy 

A szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség újabb fertőzési gócait azonosította a NÉBIH laboratóriuma a Badacsony-hegyen. Mivel a korábbi években is volt már itt helyi jellegű fertőzés, az idei minták alapján indokolttá vált a fertőzött terület kiterjesztése a teljes szőlőhegyre, ahol ezáltal egységesen kell alkalmazni a jogszabályban előírt védelmi intézkedéseket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Bővebben...