Változtak a húskészítményekre és a sütőipari termékekre vonatkozó előírások a Magyar Élelmiszerkönyvben – közölte Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára.

Zsigó Róbert elmondta: a módosítás alapján nemcsak a minőség javul, nő a termékek hústartalma is. Így például a virsli és a párizsi esetében 40-ről 51 százalékra emelkedett a hústartalom alsó határa.

A húskészítmények esetében életbe lépett szabályozás szigorúbb követelményeket vezet be a csontokról mechanikusan lefejtett hús (MSM) felhasználhatóságával, mivel az élelmiszerkönyvben pontosították, szigorították a hús fogalmát. Az érlelt kolbászhoz és szalámihoz, a parasztkolbászhoz és a téliszalámihoz az MSM használata tilos. Más termékek esetében pedig legfeljebb 10 százalékban tartalmazhatja azt. (A csontokról mechanikusan lefejtett hús vagy MSM olyan termék, amelyet a csontozást követően a friss, húsos csontokról vagy a bontott baromfiról mechanikai eszközökkel úgy nyernek, hogy az izomrostszerkezet sérül vagy módosul.)

Számos termék - így például a párizsi, krinolin, virsli, parasztkolbász - esetében csökkent a sótartalom, és új termékekre, a többi között a szafaládéra vonatkozóan is meghatározták a követelményeket.

A sütőipari termékek esetében az eddigi irányelv átkerül a kötelező érvényű előírások közé. Az előírás megjelenése októberben várható – írja az MTI.

A sütőipari termékeknél valamennyi termékcsoport esetében részletesen megfogalmazták a felhasználható összetevőket, a minőségre, a csomagolásra és a megnevezésre vonatkozó követelményeket. Összegyűjtötték továbbá a védett elnevezésű termékeket, e körbe tartozik többek között a mákos kalács, a császárzsemle, a sóskifli, a rongyos kifli, a leveles pogácsa, és a különböző ízesítésű búrkiflik.

A kiemelt termékek között az egyik legfontosabb termékcsoport azon kenyerek köre, amelyek neve egyben utal azok összetételére is. Az új előírás 15 fajta - köztük a búzakenyér, a fehér, a félbarna, a rozsos és rozskenyér, illetve a teljes kiőrlésű kenyér - összetételét szabályozza. Az összetevők közé bekerültek az álgabonák, például a hajdina és az amaránt, amelyek egyre fontosabb részét képezik az egészségtudatos vásárlók étrendjének magas vitamin, fehérje és élelmirost tartalmuk miatt - mondta az államtitkár. Hozzátette: a lisztkeverékből készített kenyereknél is rögzítették, szigorították a keverékek pontos arányát. A rozskenyérnek például a jövőben az eddigi 40 százalék helyett minimum 60 százalék rozslisztet kell tartalmaznia, míg a rozsos kenyérnél 15-ről minimum 30 százalékra emelték a rozsliszt arányát.

Zsigó szerint a cél, hogy a családok asztalára kerülő élelmiszerek egészségesek, kiváló minőségűek legyenek. Mint mondta, ez az elv érvényesül a napokban társadalmi vitára bocsátott élelmiszergazdasági programban is, amely támogatja a hagyományos, természetes, egészséges élelmiszerek termelését és előállítását.

Tizenhárom év után exportálhat sertést Románia

Októbertől megszűnik az embargó, tizenhárom év után ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unióba – jelentette be Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter. Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelőzésére, az oltóanyag pedig élő vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényezőt jelent.

Bővebben...

Hat-hét tonna alatt veszteséget hoz a kukorica

A termőterület közel felén elvégzett aratás után Tolna megyében több mint kilenctonnás a kukorica termésátlaga, eddig a szokásosnál magasabb víztartalommal takarítják be a takarmánynövényt. A gyenge árak mellett a Duna alacsony vízállása is hátráltatja az exportot.

Bővebben...

A madárinfluenza és a korlátozások is terjednek

A madárinfluenza megbetegedések miatt tizenöt ország vezetett be a kereskedelmet korlátozó intézkedést a magyar élőbaromfi, baromfihús, és -készítményekkel szemben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján közzétett legfrissebb adatokból.  Az Európai Unión belüli helyre valamennyi korlátozás alá nem vont területről lehet baromfit és -termékeket is kiszállítani.

Bővebben...

Növényvédelmi zárlat alatt a teljes Badacsony-hegy 

A szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség újabb fertőzési gócait azonosította a NÉBIH laboratóriuma a Badacsony-hegyen. Mivel a korábbi években is volt már itt helyi jellegű fertőzés, az idei minták alapján indokolttá vált a fertőzött terület kiterjesztése a teljes szőlőhegyre, ahol ezáltal egységesen kell alkalmazni a jogszabályban előírt védelmi intézkedéseket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Bővebben...