Látványos szakaszába érkezett az Bonafarm-csoport stratégiai partnerének tekinthető MCS Vágóhíd Zrt. beruházásában készülő mohácsi vágóhíd építése, már állnak a tartópillérek. Magyarország legnagyobb húsipari üzemeként épülő, egy műszakban évi egymillió sertés levágására és feldolgozására képes vágóhíd várhatóan mintegy 15 milliárd forintba kerül.

A létesítmény a tervek szerint 2016 nyarán kezdheti meg a termelést a mohácsiak által Középmezőnek hívott területen tájékoztatta a Dunántúli Naplót Éder Tamás, a Bonafarm Zrt. vállalati kapcsolatok igazgatója.

Az üzemben a korábbi tájékoztatás szerint négyszázan állhatnak munkába, közülük háromszázan –az önkormányzat és a beruházók megállapodása alapján – mohácsiak lesznek. Út és bicikliút is készül a vágóhídhoz, ezeken, valamint az 56-os főúton létesítendő új csomóponton is dolgoznak a szakemberek.

A környékbeli gazdák várakozással tekintenek a várhatóan egy esztendő múlva üzemelő új mohácsi vágóhídra. Arra számítanak, hogy a sertéstartás nemcsak a nagyüzemekben, hanem a jóval kisebb léptékű, akár háztáji gazdaságokban is kifizetődő lehet a biztos piac miatt. Számukra jó hír, hogy a Pick Szeged Zrt. már most fogadja az érdeklődők jelentkezését, vagyis a cég keresi a leendő beszállítókat, akikkel az egyeztetéseket követően szerződéskötésre is sor kerülhet. A tájékoztatón a cégvezetők kiemelték, úgynevezett extenzív tartási körülmények között nevelődő hízókra tartanak igényt, vagyis legalább kilenc hónapos, száznyolcvan kilogramm súlyú állatokat vesznek át. A téliszalámi előállításához elsősorban nagy súlyú sertésekre van szükség, ezért a vágóhidat úgy alakítják ki, hogy akár négymázsás példányokat is fel tudjanak dolgozni. Tehát, akik ilyenek nevelésére rendezkednének be, szintén számíthatnak szerződésre, s nem maradnak az állatok a nyakukon.

Ugyan még csak előkészítő szinten, de megkezdődött a jövő ilyenkor már termelő hatalmas húsipari üzem dolgozóinak verbuválása. A helyi munkaerő-feltöltést könnyíti, hogy több kisebb húsüzem is bezárt a körzetben. A toborzás megkezdésénél nagyobb jelentőségű fejleménynek tartja a szakember, hogy Mohács térségében megindult az iskolarendszerű húsipari szakmunkásképzés, ez ugyanis stabil és kiszámítható utánpótlást biztosít az üzem számára. Korábban lehetőségként felmerült, hogy az új vágóhíd átveszi majd a Pick (egykori Délhús) pécsi telephelyének dolgozóit is, a pécsi üzem ugyanis jövőre befejezi termelését.