Januártól változnak az otthoni pálinkafőzés szabályai, legalább öt párlat-adójegyet mindenkinek vennie kell. Az új adó beszedését a helyi önkormányzat végzi. A főzdék szerint csupán a párlat-adójegy bevezetése csupán látszatintézkedés, a rendszer pedig igazságtalan.

Magyarország kénytelen megadóztatni a pálinkafőzést – tartalmilag ezt jelentette be Tállai András miniszterhelyettes, aki egyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vezetője. Bár a Brüsszellel folytatott jogvita eredményeképp a házi pálinkafőzéshez továbbra sem kell engedély, nem kell bejelenteni, és még nyilvántartások vezetésére sem lehet kötelezni az otthoni főzőket, a „párlat adójegy” azonban megjelenik, literenként 700 forintba kerül majd, és a pálinkafőzőknek legalább 5 darabot venniük kell belőle. Az adójegyek maximális mennyisége 86 lesz, vagyis legfeljebb évi 60 ezer 200 forintba kerül a „szabad” főzés. Az új adó beszedését vélhetően erősen puhítja az a szabályozás, hogy az ellenőrzést nem a NAV, hanem a helyi önkormányzat adóhatósági képviselője (vagyis praktikusan a jegyző) fogja végezni.

A teol.hu által megkérdezett pálinkafőzdék tulajdonosai szerint nem old meg semmit ez az intézkedés. A bérfőzdék többsége azt szeretné, ha a tavaly bevezetett szeszadót (literenként 835 forintot) eltörölnék, a kereskedelmi főzdék vezetői pedig azt, ha mindenki – otthonfőzők és bérfőzdék is – egyformán adóznának, mert szerintük így lenne igazságos. A kereskedelmi főzdék tulajdonosai úgy látják, sok a visszaélés, a tőlük vett pálinkás üvegeket újra töltik az otthon készített pálinkákkal, vagyis az adózott terméket helyettesítik az adózatlannal. Véleményük szerint a szabályokon kellene gyökeresen változtatni, hogy a szakma úgy érezze, van jövője.

Idén kétmillió liter pálinkát állítottak elő az ország szeszfőzdéi, ami a tavalyi ötödét sem éri el. Ennek oka, hogy tavaly uniós nyomásra megszűnt a bérfőzetés adómentessége. Míg 2014-ben a főzdékben csak a 700 forint körüli munkadíjat kellett leróni, az idén ehhez szeszadó címén 835 forintos kiadás társul, így egy liter pálinka kifőzése nagyjából 1535 forintba kerülhet – mondta egy főzdetulajdonos. Szerinte emiatt megfontolják a helyiek, vigyenek-e cefrét a bérfőzdébe. Emelkedett ugyanakkor a bejelentett házi készülékek száma. Az adóhivatal önkormányzati adatokat tartalmazó kimutatása szerint október elején több mint 11 ezer főzőberendezést tartottak nyilván az országban. Az év eleje óta be kell jelenteni, ha valaki pálinkafőzőt vásárol, és a berendezés használójának évi ezer forintot kell befizetnie az önkormányzathoz.

A pálinkafőzdéknél most van a szezon, mely szeptembertől január végéig tart. Krizl Edit, a harci Brill Pálinkaház egyik vezetője elmondta, ugyanaz a pohár pálinka három különböző adó alá tartozik attól függően ki állította elő: a kereskedelmi tétel literéért 2x835 forintot, a bérfőzetésért 835 forintot, míg az otthon főzött pálinkáért egész évben csupán 1000 forintot kell fizetni. Ez szerinte mérhetetlen igazságtalanság, ha azt is hozzátesszük, hogy egy vidéki településen egyáltalán ellenőrzi-e a helyi önkormányzattól bárki is az otthon főzőt. Krizl Edit szerint jelenleg akár 40 ezer pálinkafőző gép is forgalomban lehet, amiből 11 ezer berendezést jelentettek csak be. Úgy véli, azzal, hogy a bérfőzetőknél is bevezették a 835 forintos szeszadót, a fekete főzetés felé terelték azokat is, akik eddig hivatalosan főzették ki a cefréjüket.

 

Tizenhárom év után exportálhat sertést Románia

Októbertől megszűnik az embargó, tizenhárom év után ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unióba – jelentette be Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter. Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelőzésére, az oltóanyag pedig élő vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényezőt jelent.

Bővebben...

Hat-hét tonna alatt veszteséget hoz a kukorica

A termőterület közel felén elvégzett aratás után Tolna megyében több mint kilenctonnás a kukorica termésátlaga, eddig a szokásosnál magasabb víztartalommal takarítják be a takarmánynövényt. A gyenge árak mellett a Duna alacsony vízállása is hátráltatja az exportot.

Bővebben...

A madárinfluenza és a korlátozások is terjednek

A madárinfluenza megbetegedések miatt tizenöt ország vezetett be a kereskedelmet korlátozó intézkedést a magyar élőbaromfi, baromfihús, és -készítményekkel szemben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján közzétett legfrissebb adatokból.  Az Európai Unión belüli helyre valamennyi korlátozás alá nem vont területről lehet baromfit és -termékeket is kiszállítani.

Bővebben...

Növényvédelmi zárlat alatt a teljes Badacsony-hegy 

A szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség újabb fertőzési gócait azonosította a NÉBIH laboratóriuma a Badacsony-hegyen. Mivel a korábbi években is volt már itt helyi jellegű fertőzés, az idei minták alapján indokolttá vált a fertőzött terület kiterjesztése a teljes szőlőhegyre, ahol ezáltal egységesen kell alkalmazni a jogszabályban előírt védelmi intézkedéseket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Bővebben...