Összesen 138 milliárd forint értékben hirdetett meg hat új pályázati felhívást a vidékfejlesztési program keretében a Miniszterelnökség. A pályázatok az önkormányzatok, a mezőgazdasági termelők, valamint a magánjogi erdőgazdálkodók számára biztosítanak fejlesztési forrást.

A közlemény szerint a pályázatok keretösszegéből 12 milliárd forint a 2000 lakosnál kevesebbel rendelkező települések autonóm és természetközeli szennyvízkezelési megoldásait, 26,9 milliárd forint pedig a vidéki térségek kisméretű infrastruktúrájának és alapvető szolgáltatásainak fejlesztését szolgálja.

A gazdálkodók a Natura 2000 erdő-, valamint mezőgazdasági területek, illetve a természeti hátránnyal érintett területek számára nyújtott kompenzációs kifizetésekre is beadhatják kérelmüket mintegy 74,97 milliárd forintig. A mezőgazdasági biztosítási díjhoz 23,7 milliárd forint támogatást különített el a szaktárca.

Kiemelték, hogy a most megjelent felhívásokkal együtt a Miniszterelnökség mintegy 610 milliárd forint pályázati forrást nyitott meg a vidékfejlesztési program keretében. Ez a 2014-2020 közötti uniós programozási időszakban a rendelkezésre álló 1300 milliárd forintnak közel a fele. A fennmaradó forrást pedig majd az éves fejlesztési keret szerint még az idén kiírják - tették hozzá.

Tizenhárom év után exportálhat sertést Románia

Októbertől megszűnik az embargó, tizenhárom év után ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unióba – jelentette be Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter. Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelőzésére, az oltóanyag pedig élő vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényezőt jelent.

Bővebben...

Hat-hét tonna alatt veszteséget hoz a kukorica

A termőterület közel felén elvégzett aratás után Tolna megyében több mint kilenctonnás a kukorica termésátlaga, eddig a szokásosnál magasabb víztartalommal takarítják be a takarmánynövényt. A gyenge árak mellett a Duna alacsony vízállása is hátráltatja az exportot.

Bővebben...

A madárinfluenza és a korlátozások is terjednek

A madárinfluenza megbetegedések miatt tizenöt ország vezetett be a kereskedelmet korlátozó intézkedést a magyar élőbaromfi, baromfihús, és -készítményekkel szemben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján közzétett legfrissebb adatokból.  Az Európai Unión belüli helyre valamennyi korlátozás alá nem vont területről lehet baromfit és -termékeket is kiszállítani.

Bővebben...

Növényvédelmi zárlat alatt a teljes Badacsony-hegy 

A szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség újabb fertőzési gócait azonosította a NÉBIH laboratóriuma a Badacsony-hegyen. Mivel a korábbi években is volt már itt helyi jellegű fertőzés, az idei minták alapján indokolttá vált a fertőzött terület kiterjesztése a teljes szőlőhegyre, ahol ezáltal egységesen kell alkalmazni a jogszabályban előírt védelmi intézkedéseket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Bővebben...