Az eddig körülbelül 1 millió hektárra beadott egységes kérelem keretében a gazdák több mint 30 féle agrártámogatást igényelhetnek, és mintegy 400 milliárd forint támogatáshoz juthatnak – mondta Gyuricza Csaba, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke egy karcagi szakmai rendezvényen. Az agrártermelőknek június 16-áig van lehetőségük – a támogatás napi 1 százalékos csökkenése mellett – beadni a kérelmeket.

Kiss Róbert, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság megyei igazgatója a rendezvényen elmondta: a mintegy 370 ezer hektáros megyei szántóterület jelentős hányadát foglalják el a gabonafélék. Az őszi búzát évek óta 115-130 ezer hektáron termelik a megyében, ez az országos vetésterület több mint tíz százaléka. Hozzátette: némi aggodalomra ad okot a gazdák körében, hogy a búza felvásárlási ára nem nagyon változott a tavalyi tonnánkénti 45-46 ezer forinthoz képest. Hangsúlyozta, hogy a belvíz és a mezei pockok pusztítása komoly gondokat okozott a megyében.

Az eseményen együttműködési megállapodást írt alá Hubai Imre Csaba, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Jász-Nagykun-Szolnok megyei elnöke és Komlós István a Debreceni Egyetem ATK főigazgatója. A megállapodás keretében a felek törekednek a mezőgazdasági kockázatcsökkentés, a víz- és energiatakarékos gazdálkodás elérésére, valamin rögzítik: fontosnak tartják a kutatási eredmények gyakorlati alkalmazását.

Az eseményen Gyuricza Csabát Vezekényi Ernő-díjjal tüntette ki Szépe Ferenc és Komlósi István a karcagi nemesítési fajták hazai és nemzetközi népszerűsítése terén kifejtett munkájáért. Vezekényi Ernő 1947-ben megszervezte és vezette a karcagi Növénynemesítő Telepet, a róla elnevezett díjat az Agrártudományi Központ Tanácsa alapította.