Öt felhívást már közzétett a Miniszterelnökség, amelyek alapján mintegy 70 milliárd forintra lehet pályázni az állattartó telepek korszerűsítésére – közölte Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

A forrásból mintegy 20-20-20 milliárd forintra a szarvasmarha-, a baromfi-, valamint a sertéstartók pályázhatnak telepeik korszerűsítésére, esetleg újak létrehozására. Emellett a kecske- és juhtartók 4 milliárd forintra jelentkezhetnek. A fennmaradó 6 milliárd forint egyéb állattartók, például nyúltartással foglakozók, méhészek rendelkezésére áll.

A pályázatokat május elejétől két hónapon át lehet benyújtani. A pályázatok támogatottsága általában a szokásos 50 százalék, kivéve a fiatal gazdákat és a termelői csoportokat, akik számára 60 százalékos. A pályázat célkitűzése a magyar állattartó gazdálkodók versenyképességének javítása.

A szarvasmarha-, a baromfi és a sertéstartók maximum 500 millió, kollektív (több gazdálkodó által megvalósított) projektek esetében maximum 1 milliárd forintra pályázhatnak. A kiskérődzők esetében a pályázható összeg maximuma 15 millió, kollektív projekteknél 30 millió forint lehet. Felhívta a figyelmet: egy projektet két pályázati forrásból nem lehet finanszírozni, példaként említette a méhészeket, akik a Nemzeti Méhészeti Program forrását is felhasználhatják.

Az államtitkár jelezte: a pályázatok elbírálása minden esetben egységes szempontok alapján történik. Az értékelésnél nagy súllyal esik latba az üzleti terv, mivel a valóban megvalósítható projekteket kívánják támogatni. De a bírálatkor figyelembe veszik még például azt, ha a pályázó ökológiai gazdálkodást folytat, vagy termelői csoport tagja, továbbá növelni kívánja a dolgozók létszámát. Hozzátette: a célkitűzés az, hogy a gazdálkodók minél előbb hozzájuthassanak a pályázati forrásokhoz. Ezért gyors elbírálást ígért.

 

Tizenhárom év után exportálhat sertést Románia

Októbertől megszűnik az embargó, tizenhárom év után ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unióba – jelentette be Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter. Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelőzésére, az oltóanyag pedig élő vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényezőt jelent.

Bővebben...

Hat-hét tonna alatt veszteséget hoz a kukorica

A termőterület közel felén elvégzett aratás után Tolna megyében több mint kilenctonnás a kukorica termésátlaga, eddig a szokásosnál magasabb víztartalommal takarítják be a takarmánynövényt. A gyenge árak mellett a Duna alacsony vízállása is hátráltatja az exportot.

Bővebben...

A madárinfluenza és a korlátozások is terjednek

A madárinfluenza megbetegedések miatt tizenöt ország vezetett be a kereskedelmet korlátozó intézkedést a magyar élőbaromfi, baromfihús, és -készítményekkel szemben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján közzétett legfrissebb adatokból.  Az Európai Unión belüli helyre valamennyi korlátozás alá nem vont területről lehet baromfit és -termékeket is kiszállítani.

Bővebben...

Növényvédelmi zárlat alatt a teljes Badacsony-hegy 

A szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség újabb fertőzési gócait azonosította a NÉBIH laboratóriuma a Badacsony-hegyen. Mivel a korábbi években is volt már itt helyi jellegű fertőzés, az idei minták alapján indokolttá vált a fertőzött terület kiterjesztése a teljes szőlőhegyre, ahol ezáltal egységesen kell alkalmazni a jogszabályban előírt védelmi intézkedéseket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Bővebben...