A tejtermelők súlyos gondjainak enyhítése érdekében elindítja az átmeneti nemzeti tejtámogatás kifizetését a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) – közölte Gyuricza Csaba, az MVH elnöke kedden az MTI-vel.

Az októberről előrehozott kifizetéssel 11,4 milliárd forintot juttat el a napokban az MVH a tejtermelők sürgős megsegítésére. Gyuricza Csaba felhívta a figyelmet arra, hogy a támogatás folyósításának feltétele az egységes kérelem benyújtása, és annak keretében az alaptámogatás igénylése. A jogosultság ellenőrzése után a kifizetéseket azonnal elindítja az MVH.

A hivatal elnöke emlékeztetett arra, hogy szintén a tejtermelők megsegítésére folyósított az MVH az elmúlt hetekben úgynevezett kis összegű uniós – de minimis – kifizetéseket is. Ennek keretében 3,3 milliárd forinthoz jutottak az érintett termelők – írja az MTI.

 

Tizenhárom év után exportálhat sertést Románia

Októbertől megszűnik az embargó, tizenhárom év után ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unióba – jelentette be Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter. Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelőzésére, az oltóanyag pedig élő vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényezőt jelent.

Bővebben...

Hat-hét tonna alatt veszteséget hoz a kukorica

A termőterület közel felén elvégzett aratás után Tolna megyében több mint kilenctonnás a kukorica termésátlaga, eddig a szokásosnál magasabb víztartalommal takarítják be a takarmánynövényt. A gyenge árak mellett a Duna alacsony vízállása is hátráltatja az exportot.

Bővebben...

A madárinfluenza és a korlátozások is terjednek

A madárinfluenza megbetegedések miatt tizenöt ország vezetett be a kereskedelmet korlátozó intézkedést a magyar élőbaromfi, baromfihús, és -készítményekkel szemben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján közzétett legfrissebb adatokból.  Az Európai Unión belüli helyre valamennyi korlátozás alá nem vont területről lehet baromfit és -termékeket is kiszállítani.

Bővebben...

Növényvédelmi zárlat alatt a teljes Badacsony-hegy 

A szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség újabb fertőzési gócait azonosította a NÉBIH laboratóriuma a Badacsony-hegyen. Mivel a korábbi években is volt már itt helyi jellegű fertőzés, az idei minták alapján indokolttá vált a fertőzött terület kiterjesztése a teljes szőlőhegyre, ahol ezáltal egységesen kell alkalmazni a jogszabályban előírt védelmi intézkedéseket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Bővebben...