Az ország legnagyobb szarvasmarhatelepének működtetéséhez kellett bevásárolni a somogyi földekből a Fejér megyei Valasovits László és Sári Ferenc vezette gazdaságoknak, akik állítják, nem strómanként licitáltak – írja a sonline.hu.

Valasovits Lászlót kerestük és Sári Ferencet találtuk. Ahogyan nemrég megírtuk, a somogyi földlicitek során egy területért egy Fejér megyei, szabadhídvégi gazda adta a legtöbbet: Valasovits László, egy ádándi 187 hektárért 431 millió forintot.

– Valasovits Lászlót keresem, az eredménylista alapján a Fejér megyei, szabadhídvégi gazda adta a legtöbbet egy somogyi, ádándi földbirtokért az állami földek árverése során, 187 hektárért 431 millió forintot.
– Valasovits László az apósom, de azt is mondhatnám, hogy „én vagyok Valasovits László” – feleli Sári Ferenc, két szabadhídvég-pélpusztai mezőgazdasági kft. ügyvezetője, aki 100 milliót költött ádándi földek megvásárlására. – Egy család vagyunk, mi vagyunk az apósommal az ominózus ádándi földek vevői.

– De hiszen akkor minapi összesítésünk nem pontos, össze kell adni a kettejük által a vásárlásra költött milliókat, így már 800 millió forint körül tartanak, de ezzel sem előzik meg a somogyszobi belga-magyar Claessens családot a toplistán, viszont stabilan másodikak Somogyban, Fejér megyeiként...
– Az általam vezetett Pélpusztai Mezőgazdasági Kft. és Agro-Profit Kft. is Fejér megyei, szabadhídvégi székhelyű, utóbbinak a földjei azonban mind a szomszédos Ádándon, tehát már Somogy megyében vannak – folytatja Sári Ferenc. – 2100 fejőstehénnel februártól az ország legnagyobb szarvasmarhatelepe leszünk Pélpusztán, ötven embernek adunk munkát, föld nélkül viszont bezárhatnánk a vállalkozást. Márpedig a Pélpusztai Mezőgazdasági Kft. által használt összes szabadhídvégi földet, mind az 1446 hektárt elveszítettük 2013-ban a haszonbérleti pályázatok során, hiába pályáztunk és adtunk be közel 12 ezer oldalnyi dokumentumot, egyetlen földdarabot sem nyertünk. Az ádándi földeket már nem hagyhattuk másnak...

– Akkor önök strómanok? A szintén licitáló, de hoppon maradt környékbeli családi gazdálkodók szerint valójában a pélpusztai kft. angol tulajdonosa nevében licitáltak...
– Nem vagyunk strómanok, mert egyrészt nem most vágtunk a gazdálkodásba, másrészt bankhitelt vett fel a család, abból licitáltunk. Apósom 1997 óta őstermelő, korábban nyulakkal foglalkozott, most galambokkal, édesapja is Pélpusztán volt kombájnos. A párom is megfelelő végzettséggel rendelkező családi gazdálkodó, én is gazdálkodom. A pélpusztai kft. (melynek magam is társtulajdonosa vagyok) valóban azzal szembesült, hogy 2015-re 62 hektárja maradt, akkor közel kétezer fejőstehénre és a szaporulataira. S valóban kft., vagy az angol tulajdonos az állami földek értékesítése során nem indulhatott az árverésen, nem is nagyon maradt más, mint hogy összeüljön a családi tanács és osszon-szorozzon, hogyan tudnánk a tulajdonunkban tartani a megmaradt ádándi 334 hektárt. A szabadhídvégi földek kiesésével eldöntöttük, hogy a tehéntelepet megtartva, fejlesztve a takarmánytermelésről a kft. letesz, gazdáktól veszi a takarmányt és juttatjuk ki a földjeikre a trágyát. De az érzelmi szálak is fontosak voltak. Én 2006-ban egy táskával jöttem ide, tolmácsként kezdtem és lettem később ügyvezető. Azóta mi a szabadhídvégi és ádándi földekre is sajátunkként tekintettünk, el se tudtuk képzelni, hogy egyszer kihúzhatják ezeket alólunk. Most tehát ezt akadályoztuk meg. Nem vagyunk strómanok azért sem, mert mi fogunk ezeken a földeken gazdálkodni. Az persze természetes, hogy a terményt a káefténknek kívánom eladni. Itt ér csak össze a kft. és a földlicitnyertesek személye, szó sincs tehát arról, hogy angol pénzen, burkoltan a cégemnek vásároltam volna földet, a rizikó a családé.

– Megéri a több százmilliós befektetés?
– Kevés olyan most eladott föl akad országszerte, mint az ádándiak, melyek 2019 után már haszonbérlőmentesek lesznek. Ezért is lehettek csábítóak, és fájhatott rá a környékbeli gazdák foga is. Ha pedig olyan bankhitelt lehet kapni, amelyik ötéves türelmi időt ad a tőketörlesztésre, akkor azt követően már könnyebb lesz a visszafizetés.

A somogyi, ádándi földekkel határos Fejér megyei Szabadhídvéghez tartozó pélpusztai állami gazdaságot 1993-ban privatizálták és éppen azért, mert a földjei két megye területén voltak, két külön kft. használatába is kerültek: a Fejér megyei földek a Pélpusztai Mezőgazdasági Kft.-jébe, a somogyiak az Agro-Profit Kft. használatába.

 

Tizenhárom év után exportálhat sertést Románia

Októbertől megszűnik az embargó, tizenhárom év után ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unióba – jelentette be Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter. Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelőzésére, az oltóanyag pedig élő vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényezőt jelent.

Bővebben...

Hat-hét tonna alatt veszteséget hoz a kukorica

A termőterület közel felén elvégzett aratás után Tolna megyében több mint kilenctonnás a kukorica termésátlaga, eddig a szokásosnál magasabb víztartalommal takarítják be a takarmánynövényt. A gyenge árak mellett a Duna alacsony vízállása is hátráltatja az exportot.

Bővebben...

A madárinfluenza és a korlátozások is terjednek

A madárinfluenza megbetegedések miatt tizenöt ország vezetett be a kereskedelmet korlátozó intézkedést a magyar élőbaromfi, baromfihús, és -készítményekkel szemben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján közzétett legfrissebb adatokból.  Az Európai Unión belüli helyre valamennyi korlátozás alá nem vont területről lehet baromfit és -termékeket is kiszállítani.

Bővebben...

Növényvédelmi zárlat alatt a teljes Badacsony-hegy 

A szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség újabb fertőzési gócait azonosította a NÉBIH laboratóriuma a Badacsony-hegyen. Mivel a korábbi években is volt már itt helyi jellegű fertőzés, az idei minták alapján indokolttá vált a fertőzött terület kiterjesztése a teljes szőlőhegyre, ahol ezáltal egységesen kell alkalmazni a jogszabályban előírt védelmi intézkedéseket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Bővebben...