Csak három gazda jelent meg Kaposváron a földárversek második ütemének első napján, és a két licitet gyorsan le is zavarták. A megyében a hónap végéig amúgy 172 földrészlet kerül kalapács alá, az 5519 hektárnyi területet alapállásban 4,57 milliárd forintért kínálja a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) – írja a sonline.hu.

Meglehetős érdektelenség mellett kezdődött meg kedden reggel Kaposváron – három helyszínen, a kormányhivatal cseri-majori, Guba Sándor utcai és Fodor József téri épületében – a Földet a gazdáknak program második üteme, melynek keretében újabb három hektárnál nagyobb somogyi birtokokat bocsátott licitre az NFA. A reggel nyolc órás regisztráción mindössze három gazda jelent meg, s a két licit kilenc óra után néhány perccel már be is fejeződött.

Nem csak a földre vágyók, a politika is negligálta az árverések első napját – március 1–7., 16–17., 21–25. és 30. a második ütem a megyében –, hiszen míg novemberben, a földlicitek kezdetén három ellenzéki párt is demonstrált a megyében, sőt, közülük az LMP egy rendőrségi üggyé kerekedett trágyaborogatással, addig most a legnagyobb nyugalomban zajlottak az események.

A Fodor téren az egyik birtok, egy 3,5 hektáros, 2018-ig bérlettel terhelt barcsi legelő kikiáltási áron, 1,95 millió forintért talált gazdára, s egészen addig jót mosolyogtunk az árverési vezető megjegyzésén, hogy az egyetlen pályázó nyugodtan ráígérhet magára, míg egy a licitek világát jól ismerő szakember el nem árulta: Somogyban ugyan az első körben nem volt ilyen lehetőség, más megyékben viszont mindennaposnak számított, hogy az egyetlen ajánlattevő kissé feltornázta a piacinál alapból tíz százalékkal magasabb induló árat, s nem is ok nélkül: így akarták elriasztani a szomszédos birtokok vásárlásnál elvileg elsőbbséget élvező gazdáit, akik a kötelező kifüggesztésnél szembesültek csak a birtokok árával. Ezúttal ilyen turpisság nem került szóba, s a másik licit két tagja sem sokáig nyúzta egymást: a 66 hektáros barcsi föld 14 félmilliós licitlépcsőt mászott meg – ez a terület a kéttucat eladásra kínált ötven hektár feletti birtok egyike volt, amúgy zömében tíz hektár alatti és 10–50 hektáros földek várnak vevőre –, s állt meg hétmillió forinttal a kikiáltás ár fölött 63,3 millión. Ezzel a Fodor téren keddre be is fejeződött a program, s úgy két óra elteltével a másik két helyszínen is összepakolhattak az árverési bizottságok tagjai.

A megyében a hónap végéig amúgy 172 földrészlet kerül kalapács alá, az 5519 hektárnyi területet alapállásban 4,57 milliárd forintért kínálja az NFA, ám ha ekkora marad az érdeklődés, nehéz lesz teljesíteni a penzumot. Melyet az első lépcsőben, november-decemberben sikerült: a Somogyban licitre bocsátott 12 ezer hektárból 9659 gazdára talált, s a 10,12 milliárdos kikiáltási árak 11,99 milliárdig emelkedtek, ami 1,87 milliárdos, vagyis 18 százalékos felárt jelentett.

Tizenhárom év után exportálhat sertést Románia

Októbertől megszűnik az embargó, tizenhárom év után ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unióba – jelentette be Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter. Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelőzésére, az oltóanyag pedig élő vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényezőt jelent.

Bővebben...

Hat-hét tonna alatt veszteséget hoz a kukorica

A termőterület közel felén elvégzett aratás után Tolna megyében több mint kilenctonnás a kukorica termésátlaga, eddig a szokásosnál magasabb víztartalommal takarítják be a takarmánynövényt. A gyenge árak mellett a Duna alacsony vízállása is hátráltatja az exportot.

Bővebben...

A madárinfluenza és a korlátozások is terjednek

A madárinfluenza megbetegedések miatt tizenöt ország vezetett be a kereskedelmet korlátozó intézkedést a magyar élőbaromfi, baromfihús, és -készítményekkel szemben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján közzétett legfrissebb adatokból.  Az Európai Unión belüli helyre valamennyi korlátozás alá nem vont területről lehet baromfit és -termékeket is kiszállítani.

Bővebben...

Növényvédelmi zárlat alatt a teljes Badacsony-hegy 

A szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség újabb fertőzési gócait azonosította a NÉBIH laboratóriuma a Badacsony-hegyen. Mivel a korábbi években is volt már itt helyi jellegű fertőzés, az idei minták alapján indokolttá vált a fertőzött terület kiterjesztése a teljes szőlőhegyre, ahol ezáltal egységesen kell alkalmazni a jogszabályban előírt védelmi intézkedéseket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Bővebben...