Eredménytelenek voltak a Tej Tejterméktanács termelői érdekek érvényesítése érdekében folytatott egyeztetései, ezért tejtermelők demonstrációs bizottsága az április 4-ei tehénmenetelés után e hét csütörtökre ismét tüntetésre hívja a tejtermelőket, április 28-ára, a budaörsi Tesco közelébe

.A demonstrációs bizottság közleménye szerint a magyar felvásárlási árak továbbra is jelentősen, mintegy 16 százalékkal elmaradnak az európai uniós átlagártól.

Adataik szerint a magyarországi nyerstej ár folyamatosan csökken, pillanatnyilag az EU országai közül a 26. helyen áll a kilogrammonkénti 69 forintos átvételi árral. A szervezők a tiltakozó, figyelemfelhívó megmozdulásra  300-500 főt várnak.

Az árcsökkenésnek szerintük az az egyik oka, hogy a Tesco áruházlánc – amelyik tavalyi értékékesítési adatok szerint az UHT tej legnagyobb forgalmazója, (közel 90 százalékban) – ígéretei ellenére nem változtatott gyökeresen értékesítési magatartásán. Az április 28-ára, összehívott demonstráció hajnali 3 órától tart, célja a közlemény szerint „továbbra is a tisztességtelen piaci magatartással szembeni, és a dömping áron behozott import tejek elleni tiltakozás”. Az esemény mottójául Arany János Toldi című műve kilencedik énekének két sorát választották:

 „s elbocsátá a szót a két füle mellett,

Minthogy látni mármost a bikához kellett…”

Tizenhárom év után exportálhat sertést Románia

Októbertől megszűnik az embargó, tizenhárom év után ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unióba – jelentette be Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter. Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelőzésére, az oltóanyag pedig élő vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényezőt jelent.

Bővebben...

Hat-hét tonna alatt veszteséget hoz a kukorica

A termőterület közel felén elvégzett aratás után Tolna megyében több mint kilenctonnás a kukorica termésátlaga, eddig a szokásosnál magasabb víztartalommal takarítják be a takarmánynövényt. A gyenge árak mellett a Duna alacsony vízállása is hátráltatja az exportot.

Bővebben...

A madárinfluenza és a korlátozások is terjednek

A madárinfluenza megbetegedések miatt tizenöt ország vezetett be a kereskedelmet korlátozó intézkedést a magyar élőbaromfi, baromfihús, és -készítményekkel szemben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján közzétett legfrissebb adatokból.  Az Európai Unión belüli helyre valamennyi korlátozás alá nem vont területről lehet baromfit és -termékeket is kiszállítani.

Bővebben...

Növényvédelmi zárlat alatt a teljes Badacsony-hegy 

A szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség újabb fertőzési gócait azonosította a NÉBIH laboratóriuma a Badacsony-hegyen. Mivel a korábbi években is volt már itt helyi jellegű fertőzés, az idei minták alapján indokolttá vált a fertőzött terület kiterjesztése a teljes szőlőhegyre, ahol ezáltal egységesen kell alkalmazni a jogszabályban előírt védelmi intézkedéseket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Bővebben...