Idén 24 milliárd forint van a kárenyhítési alapban, ebből próbálják a gazdák jogos igényeit kielégíteni – mondta Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán.

A gazdáknak 15 napjuk van arra, hogy kárigényüket bejelentsék - mondta az államtitkár, hangsúlyozva, hogy nagyon oda kell figyelni a határidőre.

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) tájékoztatása szerint a tavaszi fagykárok felmérése jelenleg folyamatban van. Április 20-21-én és 25-én az ország számos megyéjében, így például Bács-Kiskun, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád, vagy Somogy megyében szenvedtek fagykárokat elsősorban a zöldség-gyümölcs, valamint szőlőültetvénnyel rendelkezők. 

Eddig 960 termelő közel 5300 hektár területen jelentett fagykárt, de természetesen ez a szám a folyamatos kárbejelentések miatt növekszik – tájékoztatott az FM. A szaktárca szerint a 2012-ben megújított agrárkár-enyhítési rendszer forrásai bizonyosan elegendőek lesznek a károk uniós szabályok szerint adható maximális összegű kompenzációjához.

Tizenhárom év után exportálhat sertést Románia

Októbertől megszűnik az embargó, tizenhárom év után ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unióba – jelentette be Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter. Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelőzésére, az oltóanyag pedig élő vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényezőt jelent.

Bővebben...

Hat-hét tonna alatt veszteséget hoz a kukorica

A termőterület közel felén elvégzett aratás után Tolna megyében több mint kilenctonnás a kukorica termésátlaga, eddig a szokásosnál magasabb víztartalommal takarítják be a takarmánynövényt. A gyenge árak mellett a Duna alacsony vízállása is hátráltatja az exportot.

Bővebben...

A madárinfluenza és a korlátozások is terjednek

A madárinfluenza megbetegedések miatt tizenöt ország vezetett be a kereskedelmet korlátozó intézkedést a magyar élőbaromfi, baromfihús, és -készítményekkel szemben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján közzétett legfrissebb adatokból.  Az Európai Unión belüli helyre valamennyi korlátozás alá nem vont területről lehet baromfit és -termékeket is kiszállítani.

Bővebben...

Növényvédelmi zárlat alatt a teljes Badacsony-hegy 

A szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség újabb fertőzési gócait azonosította a NÉBIH laboratóriuma a Badacsony-hegyen. Mivel a korábbi években is volt már itt helyi jellegű fertőzés, az idei minták alapján indokolttá vált a fertőzött terület kiterjesztése a teljes szőlőhegyre, ahol ezáltal egységesen kell alkalmazni a jogszabályban előírt védelmi intézkedéseket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Bővebben...