Több térségben is fagykárt szenvedett a kukorica az elmúlt napokban több térségben – mondta Takács Géza, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke. Mint hozzátette, a késői fagy okozta sérülésből többségében képesek lesznek regenerálódni a növények, azokon a területeken lehet nagyobb gond, ahol rossz minőségi vetőmag került a földbe, vagy technológiai hibák fordultak elő vetésnél.

Az elmúlt napokban főként Bács-Kiskun, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Zala megyékből érkeztek aggasztó hírek arról, hogy a szőlőültetvényekben és gyümölcsösökben nagy károkat okozott a későn érkezett hideg időjárás. A fagy nemcsak itt, hanem a kukoricaföldön is otthagyta nyomát. A károk összegzése jelenleg is tart, de az bizonyos, hogy nehéz szezon elé néznek az érintett gazdálkodók.

„Több kukoricatermő területről kaptunk olyan visszajelzést, hogy a korán vetett egy- vagy kétleveles állapotú kukorica felső levelei elfagytak” – mondta Takács Géza. Amennyiben megbízható, jó minőségű nagy stressztűrő-képességű vetőmag került a földbe és a vetési technológia is megfelelő volt, úgy a fagy feltételezhetően nem érintette a tenyészőcsúcsot, azaz a növény képes a továbbfejlődésre. Ellenkező esetben viszont ezeket a területeket újra kell vetni, amely nagy többletköltséggel jár a gazdák számára.

A terméktanács álláspontja szerint a klímaváltozás miatt a jövőben egyre gyakoribbá válnak majd az elmúlt hetekhez hasonlóan szélsőséges időjárási körülmények hazánkban, s ezért a gazdálkodóknak jobban oda kell figyelniük mind a vetőmag kiválasztására, mind pedig a vetéssel kapcsolatos igényes szakmai munkára. A vetőmag szektor már most figyelembe veszi ezeket a változásokat, és megpróbál megfelelő válaszokat adni a kihívásokra - hő-, hideg- és aszálytűrő, azaz komplex stressztűrő-képességű – új fajták és hibridek fejlesztésével. Ez ma minden komoly nemesítő cég kiemelt céljai között szerepel. A jövőben a gazdálkodóknak is eszerint érdemes megválasztaniuk a földjükbe kerülő vetőmagot.

Tizenhárom év után exportálhat sertést Románia

Októbertől megszűnik az embargó, tizenhárom év után ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unióba – jelentette be Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter. Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelőzésére, az oltóanyag pedig élő vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényezőt jelent.

Bővebben...

Hat-hét tonna alatt veszteséget hoz a kukorica

A termőterület közel felén elvégzett aratás után Tolna megyében több mint kilenctonnás a kukorica termésátlaga, eddig a szokásosnál magasabb víztartalommal takarítják be a takarmánynövényt. A gyenge árak mellett a Duna alacsony vízállása is hátráltatja az exportot.

Bővebben...

A madárinfluenza és a korlátozások is terjednek

A madárinfluenza megbetegedések miatt tizenöt ország vezetett be a kereskedelmet korlátozó intézkedést a magyar élőbaromfi, baromfihús, és -készítményekkel szemben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján közzétett legfrissebb adatokból.  Az Európai Unión belüli helyre valamennyi korlátozás alá nem vont területről lehet baromfit és -termékeket is kiszállítani.

Bővebben...

Növényvédelmi zárlat alatt a teljes Badacsony-hegy 

A szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség újabb fertőzési gócait azonosította a NÉBIH laboratóriuma a Badacsony-hegyen. Mivel a korábbi években is volt már itt helyi jellegű fertőzés, az idei minták alapján indokolttá vált a fertőzött terület kiterjesztése a teljes szőlőhegyre, ahol ezáltal egységesen kell alkalmazni a jogszabályban előírt védelmi intézkedéseket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Bővebben...