A földforgalmi törvénnyel a kormány a középbirtokok megerősítését célozza – állította Simon Attila István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) közigazgatási államtitkára. A jogszabállyal kapcsolatban tavaly két kötelezettségszegési eljárást is indított az Európai Bizottság.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy az EU legfőbb kifogása a törvénnyel kapcsolatban, hogy jogi személyek, azaz gazdasági társaságok nem szerezhetnek termőföldtulajdont. Szerinte a szabályozás a középbirtokok megerősítését célozza, annak érdekében, hogy megváltozzon a jelenlegi „duális” magyarországi birtokszerkezet, amelyet néhány óriási birtok és sok apró, „az életképtelenség határán mozgó” kisbirtok jellemez. Ezt a célt kizárólag piaci eszközökkel nem lehet elérni, ezért van szükség a beavatkozásra – tette hozzá. A Bizottság további négy olyan közép-európai országot is vizsgál, amelyek mintaként vették át a magyar jogszabály bizonyos szakaszait.

A másik eljárásban a haszonélvezeti jogok törlését kifogásolja az EU. Az államtitkár ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a nem közeli hozzátartozók között termőföldre alapított korábbi haszonélvezeti jogok megszüntetése „a zsebszerződés-gyanús” megoldások kizárását célozta. A 2014. május 1-jén hatályba lépett szabályozással sikerült egy jogi kiskaput bezárni - állította. Az államtitkár szerint a Bizottság által indított hosszadalmas eljárás végül az Európai Bíróság elé kerülhet majd, amely a jelenlegi várakozások szerint 2016 őszén hozhat döntést.

Tizenhárom év után exportálhat sertést Románia

Októbertől megszűnik az embargó, tizenhárom év után ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unióba – jelentette be Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter. Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelőzésére, az oltóanyag pedig élő vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényezőt jelent.

Bővebben...

Hat-hét tonna alatt veszteséget hoz a kukorica

A termőterület közel felén elvégzett aratás után Tolna megyében több mint kilenctonnás a kukorica termésátlaga, eddig a szokásosnál magasabb víztartalommal takarítják be a takarmánynövényt. A gyenge árak mellett a Duna alacsony vízállása is hátráltatja az exportot.

Bővebben...

A madárinfluenza és a korlátozások is terjednek

A madárinfluenza megbetegedések miatt tizenöt ország vezetett be a kereskedelmet korlátozó intézkedést a magyar élőbaromfi, baromfihús, és -készítményekkel szemben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján közzétett legfrissebb adatokból.  Az Európai Unión belüli helyre valamennyi korlátozás alá nem vont területről lehet baromfit és -termékeket is kiszállítani.

Bővebben...

Növényvédelmi zárlat alatt a teljes Badacsony-hegy 

A szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség újabb fertőzési gócait azonosította a NÉBIH laboratóriuma a Badacsony-hegyen. Mivel a korábbi években is volt már itt helyi jellegű fertőzés, az idei minták alapján indokolttá vált a fertőzött terület kiterjesztése a teljes szőlőhegyre, ahol ezáltal egységesen kell alkalmazni a jogszabályban előírt védelmi intézkedéseket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Bővebben...