Békés megyében az állattartó, a növénytermesztő és a vegyes gazdaságok száma is csökkent – derül ki a KSH Dél-Alföldet, a romániai Vest régiót és a Vajdaságot analizáló kiadványából. A sertésállomány a 2010-eshez képet 40 százalékkal csökkent – mindez annak ellenére, hogy a megye mezőgazdasági adottságai nemzetközi összehasonlításban is átlagon felüliek, jó minőségű a termőföld, és kedvezőek az éghajlati adottságok.

Az állattartó gazdaságok számának csökkenése együtt járt az állatállomány visszaesésével is. A statisztikák szerint a 2010-es számokhoz képest a Békés megyei állatállomány a Dél-Alföldi régió megyéiben mérthez hasonló arányban változott. A szarvasmarha-állomány apadása 14, a sertésé pedig közel 40 százalékos volt, miközben a juhállomány több mint 20 százalékkal nőtt.

A fiatalabb generációk nem veszik át szüleiktől a mezőgazdasági tevékenységet, miközben az életkor előrehaladtával egyre többen hagynak fel a gazdálkodással – idézi a statisztikai hivatal kiadványát a Békés Megyei Hírlap. A megyében a gazdálkodók 80 százaléka legfeljebb gyakorlati tapasztalattal, 7,5 százalékuk alap-, vagy középfokú, 12,5 százalékuk pedig felsőfokú végzettséggel rendelkezett.

Tizenhárom év után exportálhat sertést Románia

Októbertől megszűnik az embargó, tizenhárom év után ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unióba – jelentette be Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter. Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelőzésére, az oltóanyag pedig élő vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényezőt jelent.

Bővebben...

Hat-hét tonna alatt veszteséget hoz a kukorica

A termőterület közel felén elvégzett aratás után Tolna megyében több mint kilenctonnás a kukorica termésátlaga, eddig a szokásosnál magasabb víztartalommal takarítják be a takarmánynövényt. A gyenge árak mellett a Duna alacsony vízállása is hátráltatja az exportot.

Bővebben...

A madárinfluenza és a korlátozások is terjednek

A madárinfluenza megbetegedések miatt tizenöt ország vezetett be a kereskedelmet korlátozó intézkedést a magyar élőbaromfi, baromfihús, és -készítményekkel szemben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján közzétett legfrissebb adatokból.  Az Európai Unión belüli helyre valamennyi korlátozás alá nem vont területről lehet baromfit és -termékeket is kiszállítani.

Bővebben...

Növényvédelmi zárlat alatt a teljes Badacsony-hegy 

A szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség újabb fertőzési gócait azonosította a NÉBIH laboratóriuma a Badacsony-hegyen. Mivel a korábbi években is volt már itt helyi jellegű fertőzés, az idei minták alapján indokolttá vált a fertőzött terület kiterjesztése a teljes szőlőhegyre, ahol ezáltal egységesen kell alkalmazni a jogszabályban előírt védelmi intézkedéseket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Bővebben...