Új tagok belépésével, a tagság bővítésével legalább 40 százalékos mértékre kell növelni a termelői szerveződések szerepét az agrárágazatban – mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára a 94. Nemzetközi Szövetkezeti Nap alkalmából, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) által rendezett ünnepségen.

Az államtitkár kiemelte: a kormány a jövőben is jelentős szerepet tulajdonít és szán a termelői együttműködésnek, az alulról szerveződő, nyitott tagság elvén működő termelői szervezeteknek az agrárágazat megújításában. Az is igaz ugyanakkor, hogy Európával összevetve még korántsem használja ki Magyarország a szövetkezésben rejlő lehetőségeket. „A legfontosabb előttünk álló feladat az együttműködési képesség javítása, a helyi közösségek bekapcsolódását lehetővé tevő megoldások, együttműködési technikák megtalálása és terjesztése” – mondta. Ebben a folyamatban pedig szükség van a szövetkezés elvét gyakorlók és azt támogatók aktív támogatására is.

Mint kiemelte: a nemzeti vidékstratégiában is nagy hangsúllyal szerepel a szövetkezésfejlesztési program. A stratégia célként fogalmazza meg valamennyi szövetkezési forma, így a beszerző és értékesítő szövetkezetek, a termelési és értékesítési szövetkezetek (TÉSZ), a hitelszövetkezetek, takarékszövetkezetek és szociális szövetkezetek létrehozásának és működésének ösztönzését.

A források koncentrálása és életképes szerveződések megalakulásának, fejlesztésének ösztönzése azért fontos, mert csak így remélhető, hogy a 2020-tól várható mezőgazdasági támogatási átrendeződés idejére a most megalakuló szerveződések kellően erős szereplőivé válhatnak a magyar agráriumnak – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a tapasztalatok azt mutatják, az összefogás, a szövetkezés az egyetlen út arra, hogy a termelők megfelelő pozíciót érjenek el a piacon, hogy a gazdatársadalom piaci érdekei érvényesüljenek. A termelői szerveződések feladata a termelés és értékesítés szervezése, az áru és szolgáltatás útjának lerövidítése, a termelői érdekek képviselete, az együttes fellépés kereteinek biztosítása és a stabil termelői jövedelmezőség elősegítése. 

Patay Vilmos, az OSZT és egyben a Hangya Szövetkezetek Együttműködésének elnöke is, az MTI-nek elmondta: ma Magyarországon több mint 6 ezer szövetkezet működik – köztük több mint 2 ezer a szociális szövetkezetek száma –, ezek tevékenységében mintegy 1,2 millió ember érintett. A magyar szövetkezeti szektor éves árbevétele a becslések szerint 3500-4000 milliárd forint körül mozog.

Tizenhárom év után exportálhat sertést Románia

Októbertől megszűnik az embargó, tizenhárom év után ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unióba – jelentette be Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter. Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelőzésére, az oltóanyag pedig élő vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényezőt jelent.

Bővebben...

Hat-hét tonna alatt veszteséget hoz a kukorica

A termőterület közel felén elvégzett aratás után Tolna megyében több mint kilenctonnás a kukorica termésátlaga, eddig a szokásosnál magasabb víztartalommal takarítják be a takarmánynövényt. A gyenge árak mellett a Duna alacsony vízállása is hátráltatja az exportot.

Bővebben...

A madárinfluenza és a korlátozások is terjednek

A madárinfluenza megbetegedések miatt tizenöt ország vezetett be a kereskedelmet korlátozó intézkedést a magyar élőbaromfi, baromfihús, és -készítményekkel szemben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján közzétett legfrissebb adatokból.  Az Európai Unión belüli helyre valamennyi korlátozás alá nem vont területről lehet baromfit és -termékeket is kiszállítani.

Bővebben...

Növényvédelmi zárlat alatt a teljes Badacsony-hegy 

A szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség újabb fertőzési gócait azonosította a NÉBIH laboratóriuma a Badacsony-hegyen. Mivel a korábbi években is volt már itt helyi jellegű fertőzés, az idei minták alapján indokolttá vált a fertőzött terület kiterjesztése a teljes szőlőhegyre, ahol ezáltal egységesen kell alkalmazni a jogszabályban előírt védelmi intézkedéseket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Bővebben...