Az elmúlt hetekben elérte Szerbiát, Albániát és Montenegrót is, és akár Magyarországon is megjelenhet a szarvasmarhák riasztó gyorsasággal terjedő betegsége, a bőrcsomósodáskór – hívta fel a figyelmet az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO). 

Andriy Rozstalnyy, a FAO állattenyésztési és -egészségügyi szakértője a közlemény szerint elmondta, tavaly év végén jelent meg a betegség Görögországban, azóta már Bulgáriából és Macedóniából is jelentettek kitörést. Hozzátette, az eddigi hozzáállás nem hozott eredményt a vírus megállításában.

A bőrcsomósodáskór, az állat bőrén okozott látványos elváltozásokról ismerhető fel. Legyek és szúnyogok által terjed, aminek a nyári meleg időszak különösen kedvez. A gazdáknak a termeléskiesés, csökkenő tejhozam, sterilitás miatt jelentős anyagi kárral jár, de a vírus szövődményei az állat pusztulását is okozhatják.

A szervezet szerint, ha a helyzet nem javul, az egyelőre nem érintett, főleg szomszédos vagy kereskedelmi kapcsolatban lévő országokban is megjelenhet a betegség, például Romániában, Bosznia-Hercegovinában vagy Magyarországon. Becslések szerint már több mint 5 millió szarvasmarha van közvetlenül kitéve a fertőzésveszélynek – idézi a FAO közleményét az MTI.

Tizenhárom év után exportálhat sertést Románia

Októbertől megszűnik az embargó, tizenhárom év után ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unióba – jelentette be Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter. Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelőzésére, az oltóanyag pedig élő vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényezőt jelent.

Bővebben...

Hat-hét tonna alatt veszteséget hoz a kukorica

A termőterület közel felén elvégzett aratás után Tolna megyében több mint kilenctonnás a kukorica termésátlaga, eddig a szokásosnál magasabb víztartalommal takarítják be a takarmánynövényt. A gyenge árak mellett a Duna alacsony vízállása is hátráltatja az exportot.

Bővebben...

A madárinfluenza és a korlátozások is terjednek

A madárinfluenza megbetegedések miatt tizenöt ország vezetett be a kereskedelmet korlátozó intézkedést a magyar élőbaromfi, baromfihús, és -készítményekkel szemben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján közzétett legfrissebb adatokból.  Az Európai Unión belüli helyre valamennyi korlátozás alá nem vont területről lehet baromfit és -termékeket is kiszállítani.

Bővebben...

Növényvédelmi zárlat alatt a teljes Badacsony-hegy 

A szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség újabb fertőzési gócait azonosította a NÉBIH laboratóriuma a Badacsony-hegyen. Mivel a korábbi években is volt már itt helyi jellegű fertőzés, az idei minták alapján indokolttá vált a fertőzött terület kiterjesztése a teljes szőlőhegyre, ahol ezáltal egységesen kell alkalmazni a jogszabályban előírt védelmi intézkedéseket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Bővebben...