Az alacsony alma felvásárlási árak miatt aggódik az alma terméktanács, a szervezet elnöksége csütörtöki közleményben arra hívta fel a figyelmet, hogy ha az árak a következő években nem emelkednek érdemben, visszaeshet a termelés.

A feldolgozó üzemekbe szállított ipari almáért mindössze nettó 17 forintot fizetnek kilogrammonként, míg az étkezési alma ára 65-85 forint közötti, noha az elmúlt hét évben a léalma átlagára 25 forint volt, és az étkezésié is elmarad a szüret elején megszokott 100 forint körülitől – közölte az újfehértói székhellyel működő Északkelet-magyarországi Alma és Egyéb Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (Ékasz).

Jelentős ár-elmozdulásra a következő hetekben sem lehet számítani, s amennyiben az alacsony árszintek a következő években is uralkodóvá válnak, jelentősen visszaeshet a termelés. Csökken az ültetvények területe, azzal együtt pedig az árualap is, és ez veszélyeztetheti a feldolgozó üzemek létét is.

A szervezet  az ágazat valamennyi szereplőjét, a termelőtől, a kereskedőn és a feldolgozón át, a szakmapolitikáig, felelőssé teszi a kialakult helyzetért. A terméktanács álláspontja szerint a helyzetnek rövid távú megoldása nincs, éppen ezért hosszú távú, radikális intézkedéseket sürget a változtatásért.

A terméktanács becslése szerint az idén a tavalyi hosszú aszályos időszak, valamint a tavaszi fagyok és a nyári jégverések miatt gyenge közepes termés, mintegy 500 ezer tonna várható az országban. A sokéves átlagtermés mennyisége 550-600 ezer tonna közötti, a múlt évben 520 ezer tonna alma termett. Abból 300 ezer tonnányit a léüzemek, 30-50 ezer tonna közöttit pedig a konzervüzemek dolgoztak fel.

Tizenhárom év után exportálhat sertést Románia

Októbertől megszűnik az embargó, tizenhárom év után ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unióba – jelentette be Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter. Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelőzésére, az oltóanyag pedig élő vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényezőt jelent.

Bővebben...

Hat-hét tonna alatt veszteséget hoz a kukorica

A termőterület közel felén elvégzett aratás után Tolna megyében több mint kilenctonnás a kukorica termésátlaga, eddig a szokásosnál magasabb víztartalommal takarítják be a takarmánynövényt. A gyenge árak mellett a Duna alacsony vízállása is hátráltatja az exportot.

Bővebben...

A madárinfluenza és a korlátozások is terjednek

A madárinfluenza megbetegedések miatt tizenöt ország vezetett be a kereskedelmet korlátozó intézkedést a magyar élőbaromfi, baromfihús, és -készítményekkel szemben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján közzétett legfrissebb adatokból.  Az Európai Unión belüli helyre valamennyi korlátozás alá nem vont területről lehet baromfit és -termékeket is kiszállítani.

Bővebben...

Növényvédelmi zárlat alatt a teljes Badacsony-hegy 

A szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség újabb fertőzési gócait azonosította a NÉBIH laboratóriuma a Badacsony-hegyen. Mivel a korábbi években is volt már itt helyi jellegű fertőzés, az idei minták alapján indokolttá vált a fertőzött terület kiterjesztése a teljes szőlőhegyre, ahol ezáltal egységesen kell alkalmazni a jogszabályban előírt védelmi intézkedéseket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Bővebben...