Minden előzetes tünet nélkül, legeltetés közben pusztult el a közelmúltban két tehén Szeghalmon – írta a délmagyar.hu az esetről. A laborvizsgálat kimutatta: az érintett legelőn megbolygatták a talajt, így kerülhetett a felszínre a lépfene spórája. Idén ez volt az első lépfenefertőzés Magyarországon.

Idén szeptemberben észleltek először lépfene megbetegedést egy Békés megyei állományban. A járványügyi nyomozás során kiderült, hogy az állatokat magas kockázati besorolású legelőn legeltették.

A délmagyar.hu arról írt, hogy az eset Szeghalmon történt, ahol egy 3 éves tehén és egy üsző minden előzetes tünet nélkül elpusztult. A szakember lépfene fertőzésre gyanakodtak, amit szeptember 8-án a laborvizsgálat is megerősített.

A 96 állatból álló szarvasmarhacsordát zárlat alá vettük, ami azt jelenti, hogy a telepről nem vihetik ki a jószágokat, és egyelőre oda sem vihetnek be más jószágokat. Elrendeltük a szarvasmarhák oltását is – mondta Pallós László, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) igazgatóhelyettese a lapnak.

A szakember szólt arról is, hogy az érintett legelőn megbolygatták a talajt, így kerülhetett a felszínre a lépfene spórája, ami akár évtizedek óta a talajban volt. A környékbeli gazdáknak nem kell félniük, mivel a betegség állatról állatra nem terjed. Az érintett csordán kívül máshol nincs szükség zárlat vagy más korlátozás bevezetésére.

 

Tizenhárom év után exportálhat sertést Románia

Októbertől megszűnik az embargó, tizenhárom év után ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unióba – jelentette be Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter. Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelőzésére, az oltóanyag pedig élő vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényezőt jelent.

Bővebben...

Hat-hét tonna alatt veszteséget hoz a kukorica

A termőterület közel felén elvégzett aratás után Tolna megyében több mint kilenctonnás a kukorica termésátlaga, eddig a szokásosnál magasabb víztartalommal takarítják be a takarmánynövényt. A gyenge árak mellett a Duna alacsony vízállása is hátráltatja az exportot.

Bővebben...

A madárinfluenza és a korlátozások is terjednek

A madárinfluenza megbetegedések miatt tizenöt ország vezetett be a kereskedelmet korlátozó intézkedést a magyar élőbaromfi, baromfihús, és -készítményekkel szemben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján közzétett legfrissebb adatokból.  Az Európai Unión belüli helyre valamennyi korlátozás alá nem vont területről lehet baromfit és -termékeket is kiszállítani.

Bővebben...

Növényvédelmi zárlat alatt a teljes Badacsony-hegy 

A szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség újabb fertőzési gócait azonosította a NÉBIH laboratóriuma a Badacsony-hegyen. Mivel a korábbi években is volt már itt helyi jellegű fertőzés, az idei minták alapján indokolttá vált a fertőzött terület kiterjesztése a teljes szőlőhegyre, ahol ezáltal egységesen kell alkalmazni a jogszabályban előírt védelmi intézkedéseket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Bővebben...