A kormány tegye meg a szükséges lépéseket, hogy a gazdák földhöz juthassanak az állami földvagyonból – ismertette a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnökségi ülésén hozott döntést Győrffy Balázs, a szervezet elnöke. A földeladásokra csak a mostani jogszabályi keretek között, piaci áron, teljes átláthatóság mellett, és lehetőleg megfelelő finanszírozási környezetben lenne lehetőség, erről azonban egyelőre nem született kormányzati döntés.

A hatályos törvények értelmében bizonyos méret felett csak és kizárólag licites ármegállapítás lehetséges, tehát senki sincs kizárva az állami földvagyon megszerzéséből – állította Győrffy Balázs. Az árverésen kaució letételével alakul ki az ár, az elővásárlási jogok pedig ugyanazok, mint 25 évvel ezelőtt voltak.

A NAK elnöke felhívta a figyelmet, hogy a magyar termőföldvagyon könnyen külföldi kézbe kerülhetne, ha gazdasági társas vállalkozások is szerezhetnének földtulajdont, mivel a társas vállalkozások nemzetközi vásárló részére is értékesíthetők. A mostani szabályozás szerint a helyben lakó földművelők szerezhetnek földvagyont, fontos továbbá, hogy olyanoknál legyen a termőföld, akik használják, és nem spekulációs céllal veszik. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy mivel 20 éves elidegenítési tilalom mellett történne az értékesítés, ez távol tartaná a spekulációt. Mint emlékezetes, az államtól bérelt földek gazdáknak történő eladásáról Jakab István, a Magyar gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (Magosz) elnöke beszélt először.

Tizenhárom év után exportálhat sertést Románia

Októbertől megszűnik az embargó, tizenhárom év után ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unióba – jelentette be Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter. Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelőzésére, az oltóanyag pedig élő vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényezőt jelent.

Bővebben...

Hat-hét tonna alatt veszteséget hoz a kukorica

A termőterület közel felén elvégzett aratás után Tolna megyében több mint kilenctonnás a kukorica termésátlaga, eddig a szokásosnál magasabb víztartalommal takarítják be a takarmánynövényt. A gyenge árak mellett a Duna alacsony vízállása is hátráltatja az exportot.

Bővebben...

A madárinfluenza és a korlátozások is terjednek

A madárinfluenza megbetegedések miatt tizenöt ország vezetett be a kereskedelmet korlátozó intézkedést a magyar élőbaromfi, baromfihús, és -készítményekkel szemben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján közzétett legfrissebb adatokból.  Az Európai Unión belüli helyre valamennyi korlátozás alá nem vont területről lehet baromfit és -termékeket is kiszállítani.

Bővebben...

Növényvédelmi zárlat alatt a teljes Badacsony-hegy 

A szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség újabb fertőzési gócait azonosította a NÉBIH laboratóriuma a Badacsony-hegyen. Mivel a korábbi években is volt már itt helyi jellegű fertőzés, az idei minták alapján indokolttá vált a fertőzött terület kiterjesztése a teljes szőlőhegyre, ahol ezáltal egységesen kell alkalmazni a jogszabályban előírt védelmi intézkedéseket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Bővebben...