A helyi fideszes politikusok a földadót bevezető balmazújvárosi önkormányzatot, az agrártárca pedig az adó ellen tiltakozó gazdákat támogatja.

Reggel 8-tól délután 4 óráig félpályás útlezárással tiltakoztak a helyi gazdák a földadó ellen Balmazújvárosnál. A négy főúton tartott forgalomkorlátozás mellett nemzeti zászlókkal és transzparensekkel felszerelt traktorokkal és más munkagépekkel érkező gazdák felsorakoztak a városháza előtt is. Azt nehezményezik, hogy az önkormányzat aranykoronánként évi 300 forint települési adót vetett ki a földekre, ami számításaik szerint hektáronként 10 ezer forint adót jelent évente.

Az új adó a földtulajdonból származó jövedelem 15-20 százalékát is kiteszi - mondta Szűcs Gergely, a demonstráció szervezője az MTI-nek. Kifogásolják azt is, hogy az önkormányzat az adót elsősorban a belterületi utak fejlesztésére, nem pedig a dűlők korszerűsítésére kívánja fordítani.Helyi polgárként egyetértünk a belterületi útfejlesztéssel, ahhoz szívesen hozzájárulunk, de erősen kifogásoljuk, hogy a külterületekre, ahonnan ezt a pénzt beszedik, alig jut a fejlesztésből – közölte Szűcs Gergely. Információi szerint más településeken is vetettek ki hasonló adót, de ott éppen a helyi gazdák védelmében tették.

Rózsa Péter ismert balmazújvárosi biogazdálkodó szerint „a földadó az első lépés a föld elveszítéséhez”. Szerinte ugyanis, amelyik gazda nem tudja fizetni, jelzálog kerül a földjére, amely később a föld elvesztéséhez vezethet. Azzal kapcsolatban, hogy a gazdák európai uniós támogatást kapnak a földterületért, megjegyezte: az az árbevétel kompenzálására szolgál, a települési adó pedig a helyi gazdákat hozza hátrányos helyzetbe a szomszéd falvak gazdáival szemben.

Veres Margit, Balmazújváros független polgármestere az MTI-nek elmondta: miután útfejlesztésre már nem lehet uniós forrásokra pályázni, az önkormányzat a települési adó mellet döntött. Számításaik szerint az évente befolyó 45 millió forintból megkezdik a mintegy 10 kilométernyi belterületi út korszerűsítését, de jut a forrásból a dűlőutak rendbetételére is. A polgármester tájékoztatása szerint a gazdákkal folytatott korábbi tárgyalásokon megállapodtak abban, hogy ők jelzik majd, az adott időszakban melyik dűlőút felújítására lenne szükség.

Tiba István, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a város korábbi polgármestere az MTI érdeklődésére reálisnak nevezte az aranykoronára kivetett, így arányos települési adót. Nem ismerek még egy olyan foglalkozást, csak a földből élőkét, amelynek a műveléséhez támogatást kapnak – tette hozzá. Ez a fajta települési adó igazságosabb, mint ha a kommunális adót emelte volna fel 9 ezer forinttal az önkormányzat – jegyezte meg. Utalt arra, hogy éppen a gazdálkodók nagyméretű munkagépei miatt kell sok belterületi utat felújítani. Ezzel szemben a nol.hu szerint a Földművelésügyi Minisztérium (FM) továbbra sem támogatja a földadót, és – ahogyan közleményében jelezte –az agrártárca egyetért a tiltakozó földművesekkel.

Tizenhárom év után exportálhat sertést Románia

Októbertől megszűnik az embargó, tizenhárom év után ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unióba – jelentette be Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter. Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelőzésére, az oltóanyag pedig élő vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényezőt jelent.

Bővebben...

Hat-hét tonna alatt veszteséget hoz a kukorica

A termőterület közel felén elvégzett aratás után Tolna megyében több mint kilenctonnás a kukorica termésátlaga, eddig a szokásosnál magasabb víztartalommal takarítják be a takarmánynövényt. A gyenge árak mellett a Duna alacsony vízállása is hátráltatja az exportot.

Bővebben...

A madárinfluenza és a korlátozások is terjednek

A madárinfluenza megbetegedések miatt tizenöt ország vezetett be a kereskedelmet korlátozó intézkedést a magyar élőbaromfi, baromfihús, és -készítményekkel szemben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján közzétett legfrissebb adatokból.  Az Európai Unión belüli helyre valamennyi korlátozás alá nem vont területről lehet baromfit és -termékeket is kiszállítani.

Bővebben...

Növényvédelmi zárlat alatt a teljes Badacsony-hegy 

A szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség újabb fertőzési gócait azonosította a NÉBIH laboratóriuma a Badacsony-hegyen. Mivel a korábbi években is volt már itt helyi jellegű fertőzés, az idei minták alapján indokolttá vált a fertőzött terület kiterjesztése a teljes szőlőhegyre, ahol ezáltal egységesen kell alkalmazni a jogszabályban előírt védelmi intézkedéseket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Bővebben...