Németországban a nyerstej termelői ára egy év alatt 25, de májushoz képest is 3 százalékkal csökkent – közölte a nak.hu németországi adatokra hivatkozva. Nincs örömünnep a szlovák tejtermelők körében sem, hiszen ott minden kilogramm nyerstejen 13 eurócent veszteséget könyvelnek el a termelők.

Németországban a hagyományosan előállított nem bio nyerstej termelői ára 2015 júniusában 4,0 százalék zsír- és 3,4 százalék fehérje-beltartalomra vonatkozóan, szállítási költség és áfa nélkül 28,8 euró/100 kilogramm, a biotejé 46,9 euró/100 kilogramm volt az Agrárpiaci Információs Társaság (AMI) Mezőgazdasági és Élelmezési Hivatal (BLE) adatai alapján készített becslése szerint – írja a nak.hu. A hagyományosan előállított nyerstej ára az előző év azonos hónapjának átlagárától 25 százalékkal, a biotejé 2 százalékkal maradt el, a májusihoz képest az előbbi 3 százalékkal csökkent, míg az utóbbi nem változott.

Szlovákiában a nyerstej felvásárlási ára 27 eurócent/kilogramm volt 2015 júniusában, a tejtermelés költsége 40 eurócent/kilogramm körül alakult, így a tejtermelők 13 eurócent/kilogramm veszteséget könyveltek el – vázolta a szlovák tejpiaci helyzetet Margita Štefániková, a Szlovák Tejtermelők Szövetségének igazgatója. Egy átlagos termelő évente 5 ezer tonna tejet termel, így a vesztesége éves szinten 650 ezer euró lehet.

Csehországban 1486 millió litert termeltek 2015 első félévében, ami 4,1 százalékkal volt több az egy évvel korábbinál. Az átlagos napi tejhozam 4,4 százalékkal, 22,28 literre emelkedett. A tejhasznú tehenek száma június 30-án 368 552 volt, ami a cseh statisztikai hivatal adatai szerint az előző év júniusi állománytól 1,2 százalékkal, a decemberitől pedig 1 százalékkal maradt el.

Tizenhárom év után exportálhat sertést Románia

Októbertől megszűnik az embargó, tizenhárom év után ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unióba – jelentette be Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter. Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelőzésére, az oltóanyag pedig élő vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényezőt jelent.

Bővebben...

Hat-hét tonna alatt veszteséget hoz a kukorica

A termőterület közel felén elvégzett aratás után Tolna megyében több mint kilenctonnás a kukorica termésátlaga, eddig a szokásosnál magasabb víztartalommal takarítják be a takarmánynövényt. A gyenge árak mellett a Duna alacsony vízállása is hátráltatja az exportot.

Bővebben...

A madárinfluenza és a korlátozások is terjednek

A madárinfluenza megbetegedések miatt tizenöt ország vezetett be a kereskedelmet korlátozó intézkedést a magyar élőbaromfi, baromfihús, és -készítményekkel szemben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján közzétett legfrissebb adatokból.  Az Európai Unión belüli helyre valamennyi korlátozás alá nem vont területről lehet baromfit és -termékeket is kiszállítani.

Bővebben...

Növényvédelmi zárlat alatt a teljes Badacsony-hegy 

A szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség újabb fertőzési gócait azonosította a NÉBIH laboratóriuma a Badacsony-hegyen. Mivel a korábbi években is volt már itt helyi jellegű fertőzés, az idei minták alapján indokolttá vált a fertőzött terület kiterjesztése a teljes szőlőhegyre, ahol ezáltal egységesen kell alkalmazni a jogszabályban előírt védelmi intézkedéseket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Bővebben...