Támogatja a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a szeptember 7-i brüsszeli tüntetésre készülő magyar tejtermelőket, mert a kamara szerint az Európai Uniónak mihamarabb válaszokat kell találnia a tejpiacon tapasztalható problémákra – közölte honlapján a NAK. Ezért az agrárkamara brüsszeli irodája segítette megszervezni azoknak a magyar tejtermelőknek a kiutazását, akik a COPA-COGECA és az Európai Tejtanács által meghirdetett szeptemberi 7-ei brüsszeli tüntetésen az európai gazdákkal közösen kívánják felhívni a döntéshozók figyelmét súlyos helyzetükre.

Az uniós agrárminiszterek szeptember 7-én hétfőn tartják rendkívüli tanácskozásukat Brüsszelben. Az európai mezőgazdasági termelők és szövetkezetek legjelentősebb érdekvédelmi szervezete, a COPA-COGECA, illetve az Európai Tejtanács erre az eseményre időzítve szervez tüntetést, amelyen várhatóan több ezer gazdálkodó vesz részt.

Győrffy Balázs, a NAK elnöke szerint az uniós tejkvóta eltörlése és az orosz embargó miatt kialakult túlkínálat komoly kihívás elé állítja a tejágazatot, a drasztikusan alacsony felvásárlási árakat a magasabb támogatás messze nem tudja ellensúlyozni. A Kamara ezért kiemelt feladatának tekinti, hogy mind hazai, mind nemzetközi szinten lépéseket tegyen a problémák megoldása érdekében. Győrffy Balázs emlékeztetett rá, hogy már a Visegrádi Országok agrárkamaráinak májusi ülésén javaslatokat fogalmaztak meg a tejpiaci helyzet kezelésére. Hozzátette: a NAK támogatja stratégiai partnere, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács által szorgalmazott intézkedéseket, mivel azok érdemi segítséget jelentenének a tejtermelőknek.

Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár, a NAK és a gazdademonstráció szervezésében részt vevő COPA alelnöke szerint a tejtermelők többek között az uniós politika áldozatai. Brüsszelnek komoly felelőssége van az embargós helyzet kialakulásában, ezért a termelők jogosan várják el az Európai Uniótól (EU), hogy tegyen lépéseket a piaci zavar felszámolása érdekében. A tejpiacon most tapasztalható problémák kezelésére szolgáló eszközöket ugyanis az EU kivezette, ezek helyett nincsenek új szabályozók, a Közös Agrárpolitika jelenlegi rendszere nem alkalmas a helyzet rendezésére.

Az uniós agrárminiszterek 2015. szeptember 7-én tartják rendkívüli tanácskozásukat Brüsszelben. Az európai mezőgazdasági termelők és szövetkezetek legjelentősebb érdekvédelmi szervezete, a COPA-COGECA, illetve az Európai Tejtanács erre az eseményre időzítve szervez tüntetést, amelyen várhatóan több ezer gazdálkodó vesz részt.

A COPA (Európai Farmerek Szövetsége - Committee of Professional Agricultural Organisations), és a COGECA (a Mezőgazdasági Szövetkezetek Általános Szövetsége - General Confederation of Agricultural Cooperatives in the European Union) jelenleg mintegy 30 millió gazdálkodó érdekképviselete. A két szervezet COPA-COCEGA néven egyesült. A COPA-nak 60 tagszervezete van az Európai Unió országaiban, és 36 partnerszervezete más európai országokban, így Izlandban, Norvégiában, Svájcban és Törökországban. A COGECA 35 agrár-érdekképviseleti szervezetet tömörít.

Tizenhárom év után exportálhat sertést Románia

Októbertől megszűnik az embargó, tizenhárom év után ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unióba – jelentette be Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter. Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelőzésére, az oltóanyag pedig élő vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényezőt jelent.

Bővebben...

Hat-hét tonna alatt veszteséget hoz a kukorica

A termőterület közel felén elvégzett aratás után Tolna megyében több mint kilenctonnás a kukorica termésátlaga, eddig a szokásosnál magasabb víztartalommal takarítják be a takarmánynövényt. A gyenge árak mellett a Duna alacsony vízállása is hátráltatja az exportot.

Bővebben...

A madárinfluenza és a korlátozások is terjednek

A madárinfluenza megbetegedések miatt tizenöt ország vezetett be a kereskedelmet korlátozó intézkedést a magyar élőbaromfi, baromfihús, és -készítményekkel szemben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján közzétett legfrissebb adatokból.  Az Európai Unión belüli helyre valamennyi korlátozás alá nem vont területről lehet baromfit és -termékeket is kiszállítani.

Bővebben...

Növényvédelmi zárlat alatt a teljes Badacsony-hegy 

A szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség újabb fertőzési gócait azonosította a NÉBIH laboratóriuma a Badacsony-hegyen. Mivel a korábbi években is volt már itt helyi jellegű fertőzés, az idei minták alapján indokolttá vált a fertőzött terület kiterjesztése a teljes szőlőhegyre, ahol ezáltal egységesen kell alkalmazni a jogszabályban előírt védelmi intézkedéseket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Bővebben...