Mivel a sertéstermelőknek jövő év január elsejétől áfacsökkentést vezetnek be, valamint idén 8,5 milliárd forintos új támogatáscsomag indult, ezért a 2,9 milliárd forintos rendkívüli uniós támogatást a tejtermelők kapják – mondta Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára az M1 csatornán. 

Így csaknem négymilliárd forint támogatást kapnak a tejtermelők az idén, mivel a rendkívüli európai uniós agrártámogatás mellett a kormány korábbi uniós támogatásból még több mint egymilliárd forintot juttat az ágazatnak. Ez minden idők legmagasabb tejtermelői támogatása – mondta Feldman. Emlékeztetett arra is, hogy Magyarország az európai tejtermelésben betöltött szerepénél jóval nagyobb, 2,9 milliárd forintos támogatást kap az EU-tól, amit a tejtermelők és a sertéstermelők között oszthatna meg, de a kormány döntése alapján ebből a forrásból most csak a tejtermelők részesülnek. Feldman szerint ugyanis a tejágazat a legproblematikusabb, és összességében a brüsszeli mentőcsomag nem akkora összeg, amit szét lehetne osztani minden magyar állattartó között, mert akkor nem lenne észlelhető senki számára.

A tejpiaci feszültség miatt a kormány minden idők legmagasabb tejtermelői támogatását fizeti ki idén – mondta, hozzátéve, ez az összeg segíteni fog abban, hogy a vállalkozások, a helyzetet túlélve, tovább működhessenek. A támogatást a brüsszeli döntéseket követően az év végén, vagy legkésőbb jövő év januárban kapják meg a magyar tejtermelők - közölte.

Az elmúlt évben az európai tejpiacon komoly áresés történt, ami Magyarországon sok ezer termelőt, családot érint. Magyarországon egy év alatt 24-28 százalékkal estek a termelői árak, így a legtöbb tejtermelő alacsonyabb árat kap a megtermelt tejért, mint amennyiért előállítja. Ez tartósan nem fenntartható, beavatkozást igényel, ez így van az összes európai tejtermelő országban – hangsúlyozta.

Az okok között Feldman Zsolt a túltermelést emelte ki, mivel megszűntek az eddigi termelést korlátozó kvóták, valamint az európai tejszektornak óriási kiesést jelentő orosz embargót és az ázsiai-kínai felvásárlás visszaesését említette.

 

Tizenhárom év után exportálhat sertést Románia

Októbertől megszűnik az embargó, tizenhárom év után ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unióba – jelentette be Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter. Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelőzésére, az oltóanyag pedig élő vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényezőt jelent.

Bővebben...

Hat-hét tonna alatt veszteséget hoz a kukorica

A termőterület közel felén elvégzett aratás után Tolna megyében több mint kilenctonnás a kukorica termésátlaga, eddig a szokásosnál magasabb víztartalommal takarítják be a takarmánynövényt. A gyenge árak mellett a Duna alacsony vízállása is hátráltatja az exportot.

Bővebben...

A madárinfluenza és a korlátozások is terjednek

A madárinfluenza megbetegedések miatt tizenöt ország vezetett be a kereskedelmet korlátozó intézkedést a magyar élőbaromfi, baromfihús, és -készítményekkel szemben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján közzétett legfrissebb adatokból.  Az Európai Unión belüli helyre valamennyi korlátozás alá nem vont területről lehet baromfit és -termékeket is kiszállítani.

Bővebben...

Növényvédelmi zárlat alatt a teljes Badacsony-hegy 

A szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség újabb fertőzési gócait azonosította a NÉBIH laboratóriuma a Badacsony-hegyen. Mivel a korábbi években is volt már itt helyi jellegű fertőzés, az idei minták alapján indokolttá vált a fertőzött terület kiterjesztése a teljes szőlőhegyre, ahol ezáltal egységesen kell alkalmazni a jogszabályban előírt védelmi intézkedéseket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Bővebben...