Az idei első fél évben több mint háromszor nagyobb volt a román agrár-külkereskedelmi mérleg hiánya, mint egy évvel korábban, miután az élelmiszerexport 4,9 százalékkal, 2,326 milliárd euróra csökkent egy év alatt, az import pedig 12,5 százalékkal, 2,989 milliárd euróra nőtt – közölte a román mezőgazdasági minisztérium.

Az Agerpres hírügynökség MTI által idézett adatai szerint a deficit 664 millió euró volt a tavalyi első fél évi 211,8 millió euró után.

Január-június között továbbra is a búza, a cigaretta és a kukorica dominált a román exportban, míg az importban a sertéshús, a pékáruk és péksütemények, valamint a fogyasztásra kész élelmiszerek voltak többségben.

Románia legfőbb kereskedelmi partnere továbbra is az Európai Unió, ahova a román élelmiszer-kivitel 58 százaléka irányult, a behozatalnak pedig több mint 80 százaléka érkezett onnan.

A minisztérium elemzése szerint a román agrár-külkereskedelmi mérleg romlását az okozta, hogy az uniós tagállamokba irányuló román export több mint 10 százalékkal esett vissza, miközben az import több mint 14 százalékkal nőtt.

Románia agrár-külkereskedelmi mérlege a rendszerváltás óta általában deficites, a behozatal meghaladja a kivitelt. Két év számít kivételnek, 2013 és 2014, amikor 300 millió euró, illetve 500 millió euró értékű többletet jegyeztek.